Igen, hallom, olvasom, máshol is. Persze valahol nem bánja az ember, hogy még nem köszöntött be a hideg, nyirkos ősz. Még reggeli fagy sem volt, talán egyszer, de az is csak enyhe, a virágok meg sem érezték.

Tavasz van! Onnan is tudom, hogy tüsszögök már lassan egy hete. Eddig eső sem esett, most egy kis majz van kint, pont annyi, hogy minden vizes legyen, de a növényekre nem elég, viszont minden nap nagytakarítás van, mert a kutyuk tappancsnyomai mindenfelé látszódnak száradás után. 

Tavasz van, mutatom! 🙂

Még valamikor augusztusban vettem kinti gerberákat. A meleg miatt nem voltak a legszebbek, a virágok is hamar elszáradtak, de a levelei szép zöldek voltak, hát hagytam. Mára mind virágba borult, a sárgák már gyönyörű szint visznek a lassan állandósult zöld mellé, a pirosak is hamarosan kinyílnak (KisBüdi meg édesebb mint bármikor! 🙂 ). 

A teraszról már hetekkel ezelőtt eltünk a hintaágy, az asztal a székekkel letakarva várja a tavaszt. A konyha ajtajához hoztuk a virágládákat. És az egyikben igy pompáznak még mindig a virágok. A másikban elpusztulnak lassan, de ez még nagyon szép.

Na és az eper! 🙂 Virágzik! 🙂

Érik! 🙂

Ebben a szép, meleg őszi időben nagyon gyönyörű színeket kever a természet. A fákról a levelek ezernyi árnyalatukat mutatják meg, nem fagytak és feketedtek meg, hanem színesen intenek búcsút a fáknak, bokroknak.

És itt az utolsó! Hetekkel ezelőtt épp nyílóban volt egy rózsa a bokron. Gyuszi kérdezte is, hogy vajon ki fog-e még nyílni? Mondtam neki, szerintem igen, sőt azt a két bimbót látod mellette? Az is. Igen, kinyíltak, elnyíltak, nincs több bimbó, nincs több virág, ez az utolsó búcsúztatja a nyarat.

 Petőfi Sándor: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

(Erdőd, 1848. november)