A 3 nap alatt míg Magyarországon tartózkodtunk el kellett mennünk Pestre. De nem akartunk ott időzni, különben sem voltunk soha nagy Budapest rajongók, inkább a csendes kisvárosokat, községeket kedveltük. Aztán eszembe jutott, hogy ugorjunk már be Gödöllőre, úgy is ott jövünk el mellette. Na ez volt az a dolog, amit soha nem kellett kétszer kérnem. 🙂 

Valamikor, réges régen, még a múlt században 😀 ott kezdődött a közös életünk. Esküvő után 3 nappal már az egyetemen voltunk. Kint laktunk a kertvárosban albérletben, majd munkásszállón, végül a kollégium családi szintjén. Ide születtek a lányok. 🙂

Aztán egy kis kanyar, majd pár év múlva újra itt laktunk, mert Gyuszi  a Sony-nál kapott állást. Ekkor a lányok már suliba jártak, Dávid még nagyon pici volt és pár év múlva megszületett Barnabás is. 

Közben Gödöllő változott, sokat, de mindig a szívünk csücske volt. Később gondoltuk letelepedünk, de sajnos az árak miatt kénytelenek voltunk megválni kedvenc városkánktól, Veresegyházára költöztünk. Aztán nem nagyon sikerült az a letelepedés, mert hát ugye itt kötöttünk ki. 

Az évek múlnak, de a kedvenc kis városunk iránti szeretetünk nem múlik, ha tehetjük beugrunk, még ha csak egy-egy órára is. 

Most is így volt, hát persze, hogy bemegyünk. Hát persze, hogy beülünk a Sulyán cukrászdába a Fő téren egy sütire, kávéra!

Egy kicsit elmerengünk a múlton, csak nézünk, hogy milyen szép lett a város megint, évről-évre. És visszahúz az ember szíve ide. Valahogy magáénak érzi, még mindig. Torokszorító érzés volt végig menni az ismerős utcákon, néha nevetve mutattuk, hogy nézd, emlékszel ott és ott mi történt, mi volt? Jó érzés, hogy sok minden még ma is ugyan ott van, mint 15 éve volt, egy kicsit, egy pillanatra az ember úgy érzi el sem ment.

Ebédelni kellene valamit, ha már itt ragadtunk a nagy nézelődésben. 🙂 Ó, emlékszel? Nagyon-nagyon ritkán tudtunk eljutni étterembe, de ha mentünk, akkor a Szélkakas-ba. Megnézzük? És igen, ott van még mindig. 🙂

Mit eszünk, az étlap nagyon sok finomságot igér. 🙂 Igen, persze, hagymalevest rozscipóban (itt ettem életemben először hagymalevest nagyon-nagyon régen 🙂 ),  meg valami magyaros félét.

Szemet gyönyörködtető volt a kétszemélyes tál és nagyon finom is minden egyes darabja. 🙂

Jó volt ott megint. Mintha hiába menne el az ember, akkor is ide tartozik. Ez csak egy fura, megmagyarázhatatlan érzés, de bizonyára sokan tudjátok miről beszélek. Tudjátok, mikor otthon vagy, megnyugszik az ember lelke és akaratlanul is mosolyra húzódik a szád. 🙂 

Mennünk kellett, persze nagy kerülővel, hogy még itt is, meg ott is szét tudjunk nézni, mi változott, mi nem. 

Visszajövünk! Az tuti! Jövőre is! És akinek alkalma van rá, azt biztatom, még ha egy kirándulás alkalmával is, de látogasson el Gödöllőre. Hévvel nagyon könnyű   megközelíteni Budapestről, az M3-as autópálya ott megy  el mellette, a régi fő út a 30-as meg át megy rajta. 🙂 

Csodaszép terek, parkok, a felújított kastély, az Erzsébet park (jaj, mennyit bicajoztak ott a lányok és mennyi fagyit megettünk ott 🙂 ), szobrok, stb. Menjetek, menjetek! ❤ ❤ ❤