Már többen kérdezték, hogy állunk betegségileg, hogy használjuk az aloét és mik a tapasztalatok így több hónap használat után.
Nos, eltelt szépen egy év, tavaly szeptemberben kezdtünk el visszatérni az aloé készítményekre, mivel az előző tanév szörnyűre sikeredett Barnus állandó betegeskedése miatt, a sok hiányzás miatt. Katinka is sokat gyengélkedett, előjöttek az allergiái, a laktózérzékenysége, e mellett a cf miatt sem ehetett akármit, az epe műtétje óta pedig csak a marha húst és a halat tudja megenni.
Az aloé már régebben is segített a gyerekeken, csak valahogy elfelejtődött. 😦 De újra rátaláltunk, kaptam segítséget otthonról Katától, aki már többször is életmentő tanácsaival átlendített minket a rossz állapotokon.
És bejött! Megint! Kb. 1 hónap eltelte után már láttam, hogy itt bizony lesz valami! 🙂 Nagyon szépen, rendszeresen beálltunk a napi adagokra és hatottak a készítmények. Elkezdtek feltöltődni azoknak amiknek kellett a gyerekek szervezetében.
Barnus a tojást hatosával ette (nem kell megrémülni, egy cf-nek nem kell attól tartania, hogy a koleszterinje fel megy!). Aztán jött a tél, bizony hol egyikünk, hol másikunk lett beteg. De Barnus nem és nem is lett beteg egész télen a virusoktól, igazából tavaly szeptember óta nem volt beteg. Egy-egy orrfolyás előfordult, de annyi!
Katinkánál is nagyon látványos volt a változás. Egyszer csak azt vette észre, hogyha kávézóban iszik egy tejszínes kávét, akkor nem lesz utána beteg. Azóta ez a folyamat csak javult! Februárban elkezdett dolgozni. Új közeg, új emberek, új bacik. És bizony voltak körülötte rendesen beteg emberek. Viszont ő nem lett beteg. Félt nagyon, de nem lett beteg, egyszerűen nem kapott el semmit!!! 🙂 Párszor biztos ami biztos alapon még bekapkodott egy-egy plusz immunerősítőt, de azt is aloét.
Nagyon örültünk ezeknek az eredményeknek és hát elkövettünk egy hibát. Vagyis beszéltünk róla, hogy nem tudjuk mi lesz, de próbáljuk ki, nyáron szüneteltetjük a készítmények szedését. Ez kb. áprilisban lehetett. És bizony el telt egy hónap, és jöttek a rossz dolgok mindkettejüknél. Szerencsére már túl voltunk a vírusos, hideg, csapadékos időszakon, tehát nem itt jelentkeztek a bajok. Barnus kb. 2-3 hét alatt teljesen leeresztett, mintha nem is ő lett volna. Fáradékony lett, kedvetlen. És Katinkánál is ez jelentkezett. Ő el is kezdett aggódni, mert érezte nagyon, hogy ez így nem jó. Aztán valamikor május végén újra megvettük a készítményeket és adtuk nekik. Persze eltelt egy hónap megint és helyére kerültek a dolgok Katinkánál.
Sajnos Barnus alig evett, kedvetlen, szomorú és nemtörődöm lett, mint akinek minden mindegy. Sajnos nem törődött a betegségével sem, így igazán rossz állapotba került és vészesen közel került egy kórházi kezeléshez a tüdeje állapota miatt. Többször nem szedte be a készítményeket és így egy helyben toporogtunk. Kellett ez valami miatt, mert megértette, hogy valamit neki is kell tennie magáért, különben baj lesz rövid időn belül. Még ott a kórházban leültünk, elmagyaráztam mindent újra, hogy mit miért kellene tennie, szednie és ha nem teszi meg, akkor mi felé közeledünk.
Úgy néz ki, hogy győztünk! ❤ Egymásra támaszkodva kifelé kászálódunk a bajból! Minden segítséget megadunk neki. Csodák csodájára pár hét múlva, hogy elkezdte szedni rendesen az aloét, a gyógyszereket, a kezeléseket, mára majd ki ugrik a bőréből. 🙂 Valahogy sikerült átkattintani valamiféle kapcsolót a buksijába, megértette a mit-miérteket, elfogadta végre és hála Istennek, az aloénak van eredménye, látja, érzi, mert látványos. És ez így is van jól! 🙂
Tapasztalat, hogy nem szabad abbahagyni a készítmények szedését még nyáron sem ha cf-es az ember, mert túl hamar kiürül a szervezetükből, gondolom a felszívódási zavar miatt. És ennyi!
Nagyon kérem értse meg mindenki, az aloé készítmények nem csodaszerek! Nem gyógyítanak meg senkit, csak javítanak az állapoton és stabilizálnak. Sajnos nem mindenkinek hatásos, hiszen nem vagyunk egyformák. Kinek mi a jó, nekünk ez vált be, míg más nem. Akinek szüksége van rá, az keressen ne Juli nénit aki múlt héten csatlakozott az aloé csapatához, hanem olyan embert, aki nem az üzlettel foglalkozik első sorban, hanem a készítménnyel és a beteggel, aki segíteni akar az embereken. (Attól nem kell megijedni, ha közben felajánlják, hogy lépj be közéjük, senki nem jár ezzel rosszul. Míg otthon éltünk és is csináltam, kb. 2 évig. Igaz nem mentem rá az üzleti részére nagyon, mert a gyerekek miatt nem volt rá időm, de volt pár ügyfelem, sokat tanultam a betegségekről, a kezelésről, a mi miért történik kérdésre a válaszokról. És megpróbáltam segíteni, engem ez vezérelt.)