10 éve az általános iskola 2. osztályának 2. félévére jöttünk ki. Olyan pici volt. Szegényke, hogy félt. Nem akart sehová menni, nem akart semmit. Dehogy megy ő kirándulni! Brigitta szerető gondoskodása megnyugtatta. Mindig barátságos volt mindenkihez, azt gondolta gyermeki naivságában, hogy ezt is kapja vissza. Sokat mosolygott, nevetett, mindig megjegyezte ki mit mondott, merre nézett, milyen arcot vágott, majd otthon elmesélt mindent töviről hegyire, semmit ki nem hagyva. Habzsolta az új információkat, a tanulni valót. Bújta a könyveket, nézte  a természetfilmeket és lelkesen mesélt arról a többieknek, amit látott. Ők meg hallgatták.

Ma, 10 év elteltével, elkezdte az érettségit. Magyart írtak először. Mióta megcsinálták múlt szombaton az évfolyam kisfilmjét, melyben tevékenyen részt is vállalt, eltelt a legutolsó nap  is a tanításból, mióta meg volt az iskola barbecue party-ja szerdán, már másként gondolt az iskolára. Már múlt szombaton is mondta, aztán szerdán. Vége. Lezárult. Ezek a vizsgák már nem olyan vizsgák mint eddig voltak. Ezek már lezárnak valamit végérvényesen és mutatnak tovább. Ez volt a fény az alagút végén. Ez volt amire várt. 

Itt vagyunk a hajrában, 12-én lesz az utolsó írásbelije, 14-én érettségi bál. Utoljára összejön az osztály, a szülők a világ egyik legjobb tanárával, osztályfőnökével. Még egyet mulatnak éjszaka, majd jönnek a szóbelik és július 3-án délután lesz a diplomaosztó. 

Vajon milyen gondolatok fognak járni a fejében? Vajon visszanéz? Vajon …