Na, alkut kötöttem a dokival, majd jövőre műti meg a másik kezem, szó sem lehet róla, hogy karácsonyra ne tudjak sütni. A fájdalom az enyém, a süti viszont a családé, és most ez a lényeg! 🙂

Így aztán nagy levegőt vettem és úgy döntöttem, hogy ma újra elkezdek sütni! Nagy lökést adott az is, hogy megérkezett Limara első könyve, a másodikat pedig Gyuszi már meg is rendelte.

Így aztán új játszótársamat, aki eddig csak porosodott a polcon (még anyák napjára kaptam, de eddig csak néha próbáltuk ki a lányokkal, komoly munkára nem lett fogva), segítségül hívtam, hogy dagasszon helyettem. Jól csinálta, a mai sütésem sok-sok hónap után a sajtos-sonkás hajtovány lett:

Még forró, remélem ízleni fog a családnak. Már el is felejtették szegények, hogy milyen a frissen sült kelt tészta íze. Most lesz két hónap, amikor újra hozzá szokhatunk, aztán megint egy kis kényszerszünet. 🙂 De jó, hogy az ember nem tudja ezt elfelejteni, olyan mint a kerékpározás. 😀