Ezt a képet láttam meg az egyik nap a facebook-on. Aztán eszembe jutott, hogy november van. Vajon hányadika? 9. 

Mert egyszer, azon a szürke szombat délutánon elindultunk végre. Már többször jártunk a menhelyen, de csak könnyel a szemembe jöttünk ki. Reméltem, hogy Gyuszi majd belenéz egy meleg szempárba, és nem tudja ott hagyni, kutyás család leszünk. De nem. 😦 És egyszer csak hosszas könyörgés után beadta a derekát, jól van, legyen kutya, de kicsi, nem hosszú szőrű és nem az övé, nem eteti, nem sétáltatja, eltűri, de ennyi.  Megállapodtunk! 🙂 

Elmentünk a gyerekekkel, emlékszem Katinka mennyire haragudott, hogy minek hozunk ide kutyát, meg majd bántja a cicákat, meg különben is! 😦 De Esztike és Dávid eljött. És mentünk a tiszta, de beton kennelek között, ugri-bugráltak a kisebb-nagyobb kutyák. Visszamentünk az információra, mert éreztem, hogy itt lesz az a kutya, csak meg kell találnom, vár rám, ránk! Elmondták írjuk fel a kennel számát és majd elmondja utána, hogy mit tudnak  a benne lévő kutyáról.

Így is lett. És újra jött a sok ugri-bugri, meg mondták, hogy engem, engem vigyél el! Csak egy nem jött, ült az óriási kennel közepén lehajtott buksival. Egyszer rám nézett, de vissza hajtotta fejét. Ugyan min járt a kis buksija akkor? Felírtuk őt is, utolsónak.

Aztán mondtuk sorban a számokat, de mind kiesett, az összes kutya, csak egy maradt, ő a szomorú szemű. Egy rövid séta, ismerkedés után úgy döntöttünk, hogy haza visszük. Pedig se kicsi nem volt, se rövid szőrű.

És elkezdődött a közös élet, melyben először sokat, sőt nagyon sokat inkább sírtunk, próbáltunk szeretni, bebizonyítani, hogy szeretjük és nem hagyjuk el. Sajnálom, hogy eltűnt a régi blogunk, sok-sok bejegyzés volt erről a drága kutyáról. Valahogy úgy alakult, hogy mindig küzdöttünk valamivel, amióta csak velünk van. 

Legnagyobb baj a sérült lelke volt, hogy nem tudtunk rájönni mit enne meg legszívesebben, tele volt félelemmel, emlékszem eleinte mindig félt ha autóval mentünk. Aztán rá jöttünk, hogy a hosszú szőrében szenved, el kell járnunk kutyafodrászhoz. Majd jöttek nyugalmasabb időszakok, de elég volt ha rosszul lépett és irány az orvos, sokszor bicegett, de sikerült mindig kezelni. A füle nagyon sokszor begyulladt, fájt neki. Két éve meg kiderült az allergiája. Mindig is volt neki, mikor kihoztuk a menhelyről is tiszta var volt a pocija, de úgy gondoltuk, hogy a betontól, a hidegtől lehetett. Hát nem. Kemény allergiái voltak már akkor is. Az sem mindegy mivel mosok fel, mivel mosom a cuccait, játékát, ágyát. Lassan egy éve Gyuszi oltja itthon, mellette kap gyógyszereket, ennek ellenére néha nagyon rossz állapotba kerül. Sajnos nem tudjuk miért. Most már kaját is olyat kap, amit speciálisan allergiás kutyáknak találtak ki. Ez sem segít igazán, de azért ezt kapja az aranyos.

És hogy ki is ő? Egy igazi csoda!

„A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál.”
Charles Darwin

Gyuszi keményen tartotta magát a megállapodásunkhoz, de tényleg. Két évig hűségesen ült a lába mellett, minden alkalmat kihasznált, hogy hozzá bújhasson és nézte meleg barna szemeivel. Aztán egyszer csak ledőltek a falak! 🙂 Jött az első ölelés, az első bújás, az első közös séta! 🙂 Csoda volt ez, mi úgy éltük meg! Neki köszönheti Sam és Charlie, hogy itt lehet ma velünk, a családunk tagja. Végig asszisztálta Taszikám a hosszú folyamatot, végtelen türelemmel megszelídítette Gyuszit. 🙂

7 éve él velünk, már több időt töltött el a családunkkal, mint nélkülünk! 🙂 Olyan, mintha mindig is itt lett volna, csak a pici kori élmények hiányoznak, nagyon édes kis maci lehetett! 🙂

Mostanában látszik már, hogy öregszik a lelkem, 13 éves lesz januárban. De azért még szeret szaladgálni a többiekkel a kertben, a jutifalatért  ő az első aki sorban áll, a kicsiket neveli, bár egyre kevésbé azt is. Sokat alszik, néha házsártos, motyog magában. De még mindig nagyon kedves, szép, ő a mi drága édes kutyulikánk, és az is marad mindig. Remélem még nagyon sokáig velünk marad, mi mindent megteszünk érte. És jót tett neki Charlie, mellette fiatalodott pár évet. 

Ma már nem lovagol rajta Barnus mint 7 éve, csak oda bújik hozzá vagy elviszi sétálni. Ők örök barátok! 

Hogy mit adhat egy menhelyi kutya? Megtanítja mit jelent az önzetlen, tiszta szeretet, odaadás, hűség, mert igaz:

“Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.” ❤ ❤ ❤