Most először fordult elő, hogy elkezdtem magamból kiírni a kis szörnyeimet és jobb lett. Rá kellett jönnöm, hogy sokan hurcolnak magukkal ilyen-olyan hasonló lelki terhet (elég ha az ember szét néz az utcán maga körül). Amit ha elolvasnak máshol (most nálam), hát nekik is könnyebb. Köszönöm a hozzászólásokat amiket irtatok nekem akár személyesen, akár a facebook-on. Én tudom, hogy ezek nem könnyű témák, de ezt is fel kell dolgozni, mert ezzel is együtt kell élni. A kapott levelekből kitűnt, sokaknak még nálam is nehezebb (amivel eddig is tisztában voltam!), de valahogy a sorsközösségek után mindannyiunknak könnyebb cipelni a magunk terhét. Ha az én megnyugtatásomért és ezeknek az embereknek a lelkükből felszakadó sóhajért, a könnyekért kellett megírnom pár őszinte bejegyzést, akkor megérte. 

Még nincs vége, még legalább két téma itt kering körülöttem, nap nap után visszatérnek hozzám. Meg fogom őket írni, mert már nagyon látom, hogy kell. Magam miatt, mások miatt. Egyikre engedélyt kellett kérnem, meg is kaptam, köszönöm!

Tehát majd jönnek, idővel, rá fogtok ismerni. És hogy mit szólnak azok, akik ismernek, barátnak mondják magukat? Nem tudom, nem mondták. Talán semmit. Talán kiderült, hogy nem is ismernek? De lehet jobb is így, mert velem omlanának, ami ugyancsak nem segítene. 

Folyt. köv. majd, talán napokon belül, ahogy  lelkem bírja. 🙂

” Én-én vagyok. Se több, se kevesebb … őrült … esőben mezítláb táncolós, felhők felett repülős, mindent és mindenkit szeretős … bátor lélek vagyok. Nem bírálok és nem ítélkezem … elfogadom, hogy olyan vagy amilyen mert Te, TE vagy.

Örömet lelek minden szépben, elolvadok a zenében, hol izzó lávaként hol hunyorgó parázsként.

Fákat ölelgetek, állatokat szeretgetek, csodálok mindent mi él vagy élt. Téged is.

Mert mersz ember lenni vagy azért mert nem.

Mert mersz szeretni vagy azért mert nem.

Engem kevesen értenek.

De aki igen … az talán már érti mit jelent szeretni … “