Már tudják és fáj a szívünk miatta, de véget ért a lányok számára életük egy szakasza. A gyermekkornak vége. Befejezték tanulmányaikat, mindketten munkát találtak, hamarosan reggel mennek, este jönnek, dolgoznak.
Most elmentek pár napra, csak ők ketten, életükben először. Dolgoztak már hónapok óta, ki itt, ki ott. Gyűjtögettek egy kis pénzt, hogy elutazhassanak, kikapcsolódhassanak. Talán ők nem is tudják, szerintem ez nem a lezárás, hanem már a kezdet. A becsületes munka megérdemelt gyümölcse. Elmentek Pisa-ba ketten. Engem is hívtak, bár jó lett volna eltölteni tényleg pár napot együtt csak mi lányok, de itthon szükség van rám. (Gyuszi lába törött, nem tud vezetni, tegnap Barnussal voltunk a kórházba éves kivizsgáláson.)
A legnagyobb ajándék, amit gyermekünknek adhatunk,
a feltétlen szeretet, a széttárt karok és egy készséges
fül.
Ismeretlen
Húúú. ez mennyire igaz! Fontos az “útra bocsátás”! Sok sikert és örömet bármerre is sodorja őket az élet!! Érezni az írásokból, hogy sokat kaptak otthon, ennél fontosabb útravalójuk nem is lehet! Jó utazást és szép élményeket!
Ebben csak reménykedem, majd az élet megmutatja eleget kaptak-e a családtól. 🙂