1991 januárjában itt hagyott. Mondtam neki, ez nem fair, nem erről volt szó. Ma sem tudom elfogadni, hogy nincs mellettem, nem vigyáz rám. Már sokat írtam róla, akik olvasták azok talán érzik, mennyire közel álltunk egymáshoz, mennyire szerettük egymást. 

Mikor elment, akkor egy idő után eltünedeztek a dolgai. Mivel nem laktunk otthon már, így nagyon szemfülesnek kellett lennem, és hát bevallom kukáztam. Sajnos csak kevéske sikerrel, de azért még van pár dolog, ami csak az enyém, Mamitól.

Pár damaszt terítő, két damaszt szalvéta, imitt-amott lyukas, de nem baj, értékes az a pár pici lyuk. Jeles alkalmakkor teszem fel a családi asztalra, néha kimosom, hogy megállítsam a sárgulását. 

A másik, amit viszont azért sűrűbben használok, másoknak talán kacat, de nekem nagyon sokat ér és a gyerekek is tudják, hogy nagyon kell rá vigyázni, ez a krumplitörő. 

Látszik, már nem mai darab. De Mamié volt ez is és most én használom. Mióta az eszemet tudom meg volt neki. Hány éves lehet? Fogalmam sincs. De jó nagyon, hogy mikor elővesszük, akkor mindig ejtünk Mamiról pár szót. 🙂

És az utolsó örökségem tőle egy vállkendő, vagy ahogy felénk mondják belinerkendő.

 

Nem egy nagy dolog, gondolhatnánk, de ez egy nagyon jó ruhadarab volt régen. Télen ebben jártak a lányok, asszonyok kint, amikor még nem volt annyira metsző hideg. Háromszögbe hajtották, ha nagyon hideg volt, akkor a derekukhoz erősítették, hogy ne hajtódjon fel és nagyszerűen melegített. Általában mindenkinek volt egy ünneplő és egy hétköznapi. De mint rájöttem, egyes darabok az embert egész életében elkísérték. Mint itt ez is. 

Esztikém hozta el nyáron otthonról, az egyik dobozunkból. Ó, mikor megláttam. Mama! Szinte éreztem az illatát rajta! Azóta itt van az ágyon, azzal takarózunk nap mint nap, hiszen nagyon jól tartja a meleget. Ugye szépen kimostam, összehajtogattam, majd a nappaliban megkapta jól kiérdemelt helyét. Egyik alkalommal kifordítva terítettem magamra. Ó mit találtam! 🙂

Egy kézzel hímzett címkét LE. Mamit Lőrincz Erzsébetnek hívták. Ekkor jöttem rá, hogy ezt még lánykorában kaphatta, hiszen a lánykori neve van belehímezve. Számolgassunk csak! Mama 1909-ben született. Édesapa 1938-ban született, tehát előtte mehetett férjhez valamikor nemsokkal, pár évvel (sajnos nem emlékszem mikor házasodtak össze Tatával 😦 ) Ez egy felnőtt vállkendő, tehát valószínűleg már felnőtt korában kaphatta. Te jó ég! Hány éves lehet ez a kendő? Mit tudna mesélni? Talán még Édesapát is takargatták vele. 🙂 És most itt van velem és ki tudja merre visz az útja tőlem. Ugye erre nem gondoltál drága Nagymami! 🙂 ❤