Ettől a mondattól padlót fogtunk. De kezdjük az elején!

Charlie jó gyerekhez méltóan beteg lett hétvégén. Köhögött, de mivel pár hónapja is így kezdődött aztán elkapták mind a hárman, meg oskolába is menni kellett volna, hát elvittük orvoshoz. Sajnos a mi doki bácsink nem ügyelt, így fellapoztam a helyi újságot, amiben benne van, hogy melyik gyógyszertár ügyel, a háziorvosok telefonszáma amin fel lehet őket hívni hétvégén is, az állatorvosok elérhetősége, akiket ilyenkor fel lehet keresni, ha már merészel valamelyik állatka megbetegedni a körzetben.

Na jó, elmentünk. A doki kb. egy duracell nyuszihoz hasonlított, nagyon érdekes stílusa volt, de hát ő ilyen, jól van. Igazából csak meghallgatta a tüdejét, majd belenyomott két szurit a kiskutya popójába (nem is láttam még ilyet, mindig megemelik a nyaknál a bőrt és oda adják be, nyikkanás nélkül), kis nyüszögés is volt. 

Majd jött a döbbenet, azt mondta, hogy zárjuk el a kutyát a többiektől. Gyuszi kérdezi, hogy mégis hová? Hát mondjuk a garázsba. Kérdezte tőle a gazdi, hogy szerinte mit fog csinálni magányosan, elzárva ez a kiskutya a garázsban napokig? Vállvonogatás volt rá a válasz. 

Aztán, hogy tudnunk kell, hogy ez a kutya nagyon domináns ám! És ha mennek sétálni, akkor vigyen magával egy esernyőt és hogy ne húzza a pórázt, hát csapjon egyet oda az orrára az ernyővel. 

?????????????????????????????????????????????????????????????????????????

Ő, izé, elköszöntünk, hogy jól van, ok, rendben, kimenekültünk. Először mély hallgatásba burkolóztunk, majd mindkettőnkből egyszerre bukott ki, hogy ez most akkor mi volt? Mi van??? Ez a doki olyan furán viselkedett és olyanokat mondott, el sem akartam hinni, hogy itt vannak ilyen állatorvosok. 😦 El is szomorodtam egy kicsit! 😦 Eszembe jutott, hogy annak idején Bocikánkkal is jártunk ugye orvoshoz még Magyarországon. Mikor egyik városból elköltöztünk a másikba, akkor természetesen kerestünk egy új állatorvost is. Egy fiatal dokihoz mentünk, akinek vizslattam minden mozdulatát, minden mondatát. Kicsit fura volt ahogy a cicához viszonyult, de amúgy meg nem vártam el, hogy üngyüribüngyürgesse.  Aztán mikor végeztünk mondta, hogy szép ez a cica, meg nagyon kedves, bár ő neki nem kellene, nála az állat a lónál kezdődik. Na akkor megint ott volt a sok ????????????????? Nem is mentünk hozzá többet, de nem baj, mert egy csodadokibácsit találtunk helyette, aki viszont talán a tűzbe is belement volna bármilyen állatért. 

És most meg is beszéltem otthon a bandával, hogy legyenek szívesek nem hétvégére időzíteni a következő betegeskedést, vagy legalább előtte lapozzák fel az újságot, hogy mi doki bácsink mikor ügyel. Az évek elteltével meg ezzel a sok állatkával együttéléssel megismertük egymást, tudja mennyire szeretjük őket, hát így is viszonyul hozzájuk, hozzánk. Például 100 %-ig biztos vagyok benne, hogy olyat soha nem mondott volna, hogy zárjuk el a kicsit napokig, hiszen tudja ez lehetetlen (gyerekeknél is láttam, hiába óvtam, védtem, ha beteg lett valaki végig ment a baci a családon), meg csapjuk meg esernyővel, meg a többi hülyeség. Ja és mikor hazaértünk, akkor utána órákig nem tudtuk a gyereket leállítani, fogalmam sincs mit adhatott be neki, de hogy felpörgött és pörgött ezerrel az biztos. 😦