Tegnap hajnalban elment Eszti, Barnus, Axel Magyarországra. Egész úton izgultam, hogy milyen utuk lesz, lesz-e dugó, lesz-e útépítés, Axel egyedül vezetett, nehogy elfáradjon. De a mi duracell nyuszink jól bírta, este 8-ra már ott is voltak mamánál, papánál.

Közben meg Dávidért is izgultam, mert nem jelentkezett, hiába hívtuk őt, némák voltak az angol vonalak. 😦 Aztán estére csak összeakadtak valahogy amiknek össze kellett akadnia, mert végre sikerült elérni őt. Kiderült, hogy gondok vannak a földi kábelekkel, mobilon meg csak úgy tudunk beszélni, ha felmennek egy nagy hegyre. 

Az a lényeg, hogy mindenki mindenhol jól van! 🙂 

Most bazi csönd van a házban. Tegnap mondtam is Katinkának, hogy mit fogok én most csinálni két hétig? Nem kell főzni annyit, takarítani, mosni. Hárman maradtunk, de többet leszünk ketten, mint tegnap este is. Mondtam is Gyuszinak, na, ketten maradtunk. 😦 Erre elkezdtek ugrálni a kutyikák, a székről dumálni Samu és mintha megérezte volna, hogy jönnie kellene, félkómás fejjel betámolygott Büdike is, hogy ő is itt van. Tudom én, hogy egyre többet ez lesz most már, és örülök, hogy itt vannak az állatkáink, van kivel foglalkozni, mivel jó gyerekek így nem teher a jelenlétük. Sőt! 

Most már csak egy-egy vau hallatszik, ha Charlie ki akar kéredzkedni az udvarra, egy-egy nyau ha Samu éppen éhen halni készül. 🙂