Az elmúlt héten beköszöntött a nyári ősz Belgiumba. 3 napig szinte folyamatosan szakadt az eső, szó szerint. 15 fok kint, de fura érzés, mert nem is éreztük ezt hidegnek. Charlie most szembesült azzal, hogy bár kimenni bármikor lehet az udvarra, nem mindig érdemes. Igaz az is, hogy a goldik szeretik a vizet, az esőt, de ő még kicsi ehhez, ezt meg kell tapasztalnia. Bezzeg Sam, ő vigyorogva ül kint az esőben, vagy hempereg a vizes fűben vagy az éppen ott lévő sárban. 🙂 Hamarosan Charlie is így lesz ezzel, ha rájön nem is rossz vizesnek lenni és jókat lehet dagonyázni. 😀 Utána a gazdi morgását, veszekedését most mellőzzük. 🙂

Taszikánk jól van. Érdekes módon hall, lát. Ha elő akarja adni, hogy mondjuk süket, akkor halkan megjegyezzük, hogy tudjuk hall. Erre ránk néz és csinálja amit kértünk tőle. Szerintem nagyon okos, hányszor vigyoroghatott magában rajtunk. 🙂 A mi kis vak kutyikánk meglátja a szemben lévő házban, ha felhúzzák a redőnyt, és heves ugatásba is kezd, mert mit zörögnek azzal a redőnnyel. Kimentem veszekedni vele, és mondtam is neki, hogy egy nagy szemtelen, előadja magát, meg minden, babázunk vele, hogy szegény öreg kutyika, közben meg jól átveri a buránkat, mi az, hogy meglátja, meghallja mit csinál  a szomszéd? Bekullogott a házba, de valamiért olyan érzésem volt, hogy közben vigyorog. 😀 Teljesen megfiatalította Charlie. Játszik a kicsivel és hát miket meg nem enged neki? Olyan hihetetlen, mert Sam-nek soha nem engedett meg olyanokat mint a kicsinek. Sőt, játszik vele. Sam-mel soha nem játszottak. Vajon miért lehet ez? Végül is mindegy, az a lényeg, hogy jól megvannak ők hárman, sőt, nagyon jól. 🙂

Sam is gyógyul szépen. Még van a gyógyszerből két napunk, de mint az embereknél, 3-4 nap antibiotikum után már látványos volt a javulás, a kura nála is 10 napból áll. Remélem ennyi volt a betegeskedésből! Bizalmat kaptam tőle, amire remélem emlékezni fog mindig! Már írtam, hogy rettentően félős az aranyos. Az első gyógyszerek beadásánál félt, bizalmatlan volt, nem tudta mit akarok tőle. De valamit összerakhatott a kis buksijába, mert ma már simán beveszi a kezemből. Megtanulta, hogy szeretem és nem akarok neki rosszat, főleg ha rosszul is érzi magát az aranyos.

 

Esztikém nyiltan a szemembe mondta, hogy ez a macska dagadt. 😀 Samuról van szó. Gyuszinak felháborodva mondtam Eszti  mit mondott. Erre ő, hogy de hát ha egyszer dagadt? 😀 Na jó, tényleg mintha hízott volna, jól van. Így most fogyóztatom, már amennyire sikerül. Nem egyszerű a dolog! Van ugye két cica, akik nem ehetnek a másik kajájából. Van két különböző tányérunk nekik. A fekete a fekete cicáé, a barna a vörös cicáé.

Ha valaki ropogtat, akkor mindig rohanni kell, hogy melyik tányér van fölül, ki eszik éppen? Samu nagyjából már megtanulta, hogy neki melyiket szabad enni, de Büdi eszik mindent amit lát.

És hát lefogyott a lelkem a kórházba, a betegeskedés időszakában, aztán átestünk annak a bizonyos lónak a másik oldalára, mert amikor jött, hogy ő most éhes, hát adtam az én Samukámnak. És dagi cica lett belőle, tényleg. Most már ha jön, hogy most azonnal éhen fog halni, akkor nem egy marék kaját kap, hanem csak 8-10 szemet. Néha úgy néz rám, mintha azt kérdezné normális vagyok-e, hogy ennyi kaját adok neki? Percek alatt eltünteti, majd kedvesen megkérdezi, hogy nem hoznék-e megint? Persze nem, ilyenkor megpukkad és megy Kaktuszhoz, de tőle is el van téve a tányér nappalra, így aztán mérgében egyre többet eltűnik és hol itt, hol ott találok rá, miközben durmol. Este meg boldogan tömi befelé a tele tányér hamit.

Hát így állunk most. Illetve többen is fekszenek. Ilyen összebújások vannak, most így alszanak éppen. Igaz lassan nem férek az asztalomhoz miattuk, de annyira édesek együtt. Jó így! 🙂