Egy hete észre vettük, hogy nem hall. Hiába szóltunk neki, füle botját sem mozgatta. A füle sajnos sokszor volt beteg a pamacsos füle miatt, amit mindig kezeltünk cseppekkel, de most semmi bajt nem találtam. Dávid tapsolt a feje mellett, semmi. Csak cammogott, igaz meleg is volt már a nagy szőrében. Charlie-val szívesen játszadozott, vagy hagyta, hogy ugráljon rajta. 

Keddre volt időpontunk a kutyakozmetikába, gondoltuk este megmutatjuk a doki bácsinak, miután kicsomagolták őt a vastag prémből. Szomorúan mentünk, aggódtam öreg barátomért nagyon. Féltem mit mond a doki bácsi. 😦

Állatorvosunk első kérdése, hogy van Samu? Megnyugtattuk, hogy minden rendben vele, már javában rosszalkodik otthon. 🙂 (Még sajnos most is nagyon látszik a kis mancsocskáján az infúzió nyoma, ahol leborotválták a szőrt. Nagyon lassan nől vissza neki. De már jól van, ez a lényeg. 🙂

 

Vissza Taszihoz! Elmondtuk a problémákat, meghallgatott minket, közben nézte az ücsörgő Taszit. Doki bácsi mosolyog. Na jó, megvizsgálja az öreg harcost. Nézi itt, nézi ott, hallgatózás, világítás, a mosoly egyre szélesebb. Megpaskolja Taszi buksiját, majd már szinte nevetve néz ránk. Taszinak semmi baja. Eddig is észre vettük, hogy akaratos, főleg kb. 10 éves kora óta. És ez most ha lehet “súlyosabb” lett. A lényeg, hogy kb. azt gondolja hagyjuk már békén, majd ő jön ha akar, majd csinálja ha akarja. Semmi, de semmi baja nincs. 

Eszünkbe is jutott, hogy mesélte egy kutyatréner abban a kutyaiskolában ahová Charlie is fog menni Gyuszi, hogy neki is van egy tibeti terrierje és mikor 10 éves lett utána ő eldöntötte, hogy őt hagyja mindenki békén, makacs lett, nem volt hajlandó megcsinálni semmit, önfejű lett. Na, a mi Taszikánk is így döntött most. Komolyan mondom, szinte nevetett rajtunk az orvos. 🙂 Bizonygatta, hogy Taszi jól van és higgyük el semmi baja. Akkor ő tapsikolt a füle mellett és meg is ijedt. Annyi, hogy valóban öregszik, lassul és ha valamit csinál, akkor nagyon csinálja és nem képes figyelni másra. Ezért nem reagált evés közben a tapsikolásra. Az meg, hogy nem jön hívásra? Ha szaglászik, másra koncentrál akkor is lehet, hogy nem hallja a szavunkat, de doki bácsi szerint egyszerűen nem érdekli, hogy mit beszélünk neki.

Na, haza is jöttünk, megbeszéltük vele, hogy fejezze ezt be. 🙂 Érdekes módon azóta hall. 🙂 Szólok, jön. 🙂 Nem cammog, játszik. Mit játszik? Ő a legnagyobb főkolompos. Mintha az lenne, hogy ha már kiderült, hogy semmi bajom, akkor nem szimulálok tovább. Kb. másfél éve csak rakódtak ezek a dolgok egymásra, amit mi is az öregedésének tulajdonítottunk és aggódva figyeltük, hogy múlik az idő öreg barátunk fölött. Hát nem! Vége öregem! 😀

A tegnapi esti játékon:

Ugye ti sem gondoljátok, hogy egy gyenge, kis szerencsétlen öreg kutyit láttok? És érdekes módon kedd este óta korát meghazudtolóan játszik, mozog, szaladgál, hívásra jön, cukizik. Jól rajta kaptunk édes öregem! 🙂 És talán Charlie itt léte egy kicsit őt is inspirálja, mert sokat játszik a kicsivel. Mikor Sam volt kicsi, akkor rá sem nézett. Most meg? Érdekes ez és kíváncsi is lennék, hogy miért van ez? Vagy megfiatalítja a kicsi? 🙂