Ott tartottunk, hogy kórházba került az édes pamacs. Minden nap telefonáltunk, elmondták, hogy szépen alszik, kapja az infúziót és rengeteg kristály ürült ki belőle. Péntek reggel kihúzták a katétert, felébresztették. Aztán vártunk, és vártunk és vártunk. Arra, hogy pipiljen, mert ha magától nem megy akkor nem jöhet haza. 😦 Este felé már aggódtunk, de 6-kor telefonáltak, hogy mehetünk érte, minden ok.

Féltem majd haragszik, meg nem ismer meg, elfordul, stb. Hát nem. A kórházban kedves volt a doktornő, behívott minket a kórházi szobába, a megőrzőbe. Engem nem is érdekelt mit mond, megkerestem Samumat. Ott feküdt az én drága cicám, magányosan, szomorúan. Szóltam neki, csak nézett, nézett, majd egyszer csak megszólalt és odamászott az ajtóhoz. Bujt a lelkem a kezemhez. Aztán kivette a doktornő és a kezembe adta. Hát azt a bújást, azt a simulást. Mindenre számítottam, csak erre nem. Ő bujt, én pityeregtem és öleltem. Nem kellett nógatni, hogy bemenjen a cicakosárba. Menjünk már haza! 🙂

Elmondta a doktornő, hogy mi történt, tele volt a hólyagja kristállyal, Gyuszi ekkor vallotta be, hogy amikor bevitte akkor azt mondta az orvos, hogy egy napja volt hátra Samunak, elpusztult volna. Ezt azért is mondom el, hogy ha hasonlót tapasztal valaki az ivartalanított kandúrkájánál, akkor ne késlekedjen, irány az orvos!  Kaptunk egy nagy zacsi kaját, azt mondta a doktornő, hogy egy hónapig azt adjuk neki, utána térjünk vissza a régi kajájára. (???????????)

Aztán eltelt a hétvége, és hétfőn már a doki bácsihoz kellett reggel rohanni vele, mert megint pötyögtetett. Az aranyos elmondta, hogy éppen műtött egy balesetes cicát és egész éjszaka próbálta életben tartani, ezért nem tudtuk őt elérni mikor Samunk beteg lett. De most Samu végre az ő kezei közé került. Megvizsgálta, elvittük a gyógyszereket is amiket adni kellett neki. Attól féltem maradt benn kristály és elzárta a húgycsövét megint, de szerencsére nem, okulásként mondom, fájdalmas nekik az ilyen vizsgálat, csak ugye nem tudnak szólni erről, és hát fájt neki a pipilés ezért visszatartotta és ezért csöpögtetett. Sajnos a gyógyszerei sem bizonyultak hatásosnak, azok is ki lettek cserélve, mindegyiket részletesen elmondta a doki bácsi, hogy mire való, most már ki leszek tanítva állatgyógyászatból is. 

Meglepődve hallotta, hogy a kajáról mit mondtak. Én mondtam neki, hogy bár nem értek hozzá, de ha újra azt a kaját fogja enni, akkor újra beteg lesz, nem? De. Igen. Megnyugtatott nem lesz baj, de amíg él a cica addig ezt a speciális kaját kell ennie, semmiben nem fogja őt gátolni, ez van és kész. Jó!

És megint igaza lett! Már másnap észre vettem, hogy jó az új gyógyszer, megszűntek a csöpögtetések, elmúlt a láz, a fájdalom, jó étvággyal rosszalkodott megint, egzecíroztatva hol Büdit hol Sam-et. 

A kórházat azért mégis megemlíteném, mert bár a végén nem egyezett a véleményünk, de helyet kapott Samu, szinte percek múlva már el is kezdték a kezelést, vigyáztak rá, kedvesek voltak. Otthon meg a mi dokink befejezte a kezelést, de talán jól is van ez így.

A kórház honlapján mindent meg lehet találni: Clinique Vétérinaire Champ du Roi , az eu negyedtől pár percre található. Éjjel-nappal nyitva állnak a beteg állatkák és gazdik előtt. A kórház bejárata egy egyszerű ajtó, ne tévesszen meg senkit, be kell csengetni és utána léphetünk be a kórházba, egy nagy társalgó és sok-sok rendelő van bent, a kórházi részleg hátul van. Ha valakinek speciális kajára van szüksége, akkor is nyugodtan mehet ide, mert sok terméket forgalmaznak. 

Remélem nem sokat fogunk ide járni, inkább a mi doki bácsinkat választjuk továbbra is, de legfőképpen nem szeretném, ha bárki is beteg lenne! De jó ha van a tarsolyba egy ilyen cím, ahová ha kell mégis, akkor rohanhatunk.