Csütörtökön lesz három hete, hogy meg volt az a fránya műtét.

Minden rendben volt különben, azon kívül, hogy már a reggel nem úgy indult mint kellett volna, mert bár elindultunk a 9,8 km-re lévő kórházba másfél órával előbb, azért csak sikerült elkésni a dugó miatt. Szerencsénkre a dokink is onnan indult ahonnan mi, így nem nagyon kellett magyarázkodni, kicsit később műtöttek meg, de minden rendben volt. Hálás vagyok azért is, mert az altató orvos lebeszélt az altatásról, fel voltam végig, de nem volt semmi gond ebből. Valóban nem tartott tovább 15-20 percnél és jobb volt így. Műtét után őrző, majd felvittek a nappali kórházba, kaptam finom kaját, aztán felöltöztünk és haza ballagtunk.

Hogy fájt-e? Aha, fájt, de nem volt vészes. Végül mindig arra jutottam, hogy még húzom egy kicsit, aztán nem vettem be semmit, mert úgy gondoltam ha rosszul leszek a fájdalom csillapítótól az még rosszabb lesz. Műtét másnapján kihúzták a csövet, akkor láttuk a vágást is először. El is csodálkoztunk, mert hosszabb volt a tenyerem felé mint gondoltuk. Elmondta a doki, hogy bizony már megérett a műtétre a helyzet, el voltak kékülve az idegszálak a csuklómba, tenyerembe, állítólag ez mutatja, hogy nyomás alatt voltak. Csak okulásként írom le ezt másoknak, hogy ne várjatok, menjetek orvoshoz. 

Bár kicsit furán hangzik, de örültem, hogy ezt mondta a doki, mert már azt hittem a fejembe van valami baj. Ugyanis elküldött egy orvoshoz a szuri után, hogy nézze meg milyen állapotban vannak az idegek a kezembe. Mindenfelé tűket szurkált a kezembe, a karomba, amelyek szerinte nem fájnak, majd közölte, hogy a 4-es skálán az egyik kezem 1-es, a másiknak meg semmi baja. Nos ezek után azt gondoltam, hogy beképzelem a fájdalmat esetleg? De a dokink mintha nem is foglalkozott volna ezzel az eredménnyel megműtött, majd közölte, hogy kellett a műtét. Megnyugodtam, nem vagyok zizi! 🙂

És ezek után azt is tudom, hogy a bal kezemet is meg kell műteni valamikor. Logikusan amire tudom használom, kiváltva ezzel a jobb kezemet, így aztán az is tropára megy szép lassan. Na de majd az csak valamikor ősszel. Miért?

Ez itt kérem szépen nagyon lassan gyógyul! Vagyis lehet gyorsan, csak nekem lassan? 1 hét gipsz, 3 hét fűző. Az ujjaimat mozgathatom, azzal nincs is semmi baj. De mivel a tenyeremen van a vágás, hát mindenben akadályoz bármihez nyúlok. Így aztán csak várok, és várok, és várok. Kitaláltam, hogy kenegetem Propolis krémmel, és az jót is tesz neki, de bizony tegnapelőtt nagy bátran rátettem a kezem a sebváltóra, na gyorsan el is kaptam róla. 😦 Tipikusan az a terület van műtve amivel én sebességet váltok. Nem is tudom mikor lesz olyan állapotban, hogy fájdalom nélkül megfogjam a sebváltót. 😦 Ez kicsit lelombozott, de azért be kell valljam a doki mondta is, hogy négy hét előtt meg se próbáljam. Jól van, neki van igaza. Megint. 🙂

Így aztán örülök, ha egyik napról a másikra észre veszek egy kis változást. Tegnap előtt például tudtam ollóval vágni. Hajjaj, milyen régen is volt már ilyen! Tegnap meg a ceruzát is meg tudtam tartani a kezembe. Igaz ronda lett az írásom, de olvasható. A tépés az nem megy, nagyon nem. Meg a tekerés, csavarás. Meg amit tenyérrel vagy csuklóval kellene csinálni. 

Hétvégén sütöttem a kis családomnak túrófánkot. Már idejére sem emlékszem, hogy mikor sütöttem nekik valamit. Keresgéltem egy kezes sütik után, nem sok választék volt, aztán ez a recept keringett a hétvégén a facebook-on és megpróbáltam. Hát, ők is örültek neki, de most én is. 🙂

Gyuszikám és Esztikém amit tudtak átvettek tőlem, amiért nagyon hálás vagyok. Tudjátok milyen rossz érzés, amikor mondjuk nem tudsz elmenni egyedül wc-re? Vagy fésülködni, hajat mosni, öltözködni, enni, fürdeni, fogat mosni, stb. Sokan mondták, hogy hetekre kaptak segítséget a családtól, ment hozzájuk nagymama segíteni, így utólag megértem. Nagy bajban lettem volna bizony, ha a lányok nem egyetemre járnak. Meg ha Gyuszi nem segít annyi mindent. A mai napig. Este nevetve mondta, hogy már hiányérzete van ha este nem kell mosogatnia, rendbe tennie a konyhát. 🙂 Mert ugye a mosogatás nem megy, több dolog miatt sem. Egyrészt nem áztathatom a kezem annyit a vízben, másrészt meg nem tudom megtartani a tányérokat a kezemben, egyszerűen elejtem őket, elengedi a kezem. 😦

Na, de ennek is vége lesz egyszer! Mivel valóban ilyen hosszú ez a gyógyulási folyamat, így már nem fog beleférni a másik kezem műtétje, gyógyulása mielőtt megyünk nyáron Magyarországra. Márpedig vezetni kell, mert hosszú az út. Addig viszont még van jó sok idő, így most erre a mancsomra koncentrálok. 🙂