Különböző nehézségekkel jár, ha az ember lánya leül, hogy végre írjon egy-egy bejegyzést. Most például ki is lehetett volna az akadály? Lehet szavazni, de szerintem többen is beletrafálnának! 🙂

Samu jön, kószál, dumál, mondja, hogy neki óriási problémái vannak, majd letelepszik az asztalomra. Elég nagy az asztalom, nem véletlenül, mert már eleve úgy  gondolkodtam, hogy egy cicaágynak el kell férnie rajta. De mégis csakis így és ide lehet lefeküdni, ugye?

Abszolút nem zavarta, hogy miden egyes betű leütésével mozog a feje, össze vissza lökdösöm folyamatosan. 🙂

Mire kész lett a bejegyzés és már csak a visszaolvasás volt hátra mégis megunta. Szemrehányóan nézett rám az odakészített cicaágyból az asztal sarkából. Szegényke! 🙂
Azért nem sokáig mormogott magában, mert pár pillanat múlva már bóbiskolt, majd elaludt.