Címkék

, , , , , ,

Tudom Európa több részéről tudósítanak, hogy nagyon enyhe volt eddig a tél. Most megosztom, mi volt eddig Belgiumban, az állítólagos tél első, sőt majdnem másfél hónapjában, tehát a tél felében.

Először is kezdjük ott, hogy Belgiumban régebben nem voltak igazi magyar telek. Persze időnként esett hó, meg hidegecske is volt, de az a klasszikus nagy hideg hóval itt nem nagyon létezett, ha igen akkor azt szépen fel is jegyezték. E miatt a régi házakon nincs szigetelés, évtizedekig nem foglalkoztak azzal, hogy a régi ablakokat kicseréljék a modernebb hőszigeteltre, sok házban az emeleten nincs is fűtés még ma sem, esetleg egy-egy pici villanyradiátor (!!!), amik mára ezer évesek lettek, a földszinten meg ott a kandalló és kész! És különben sem gond, ha 2-3 pulcsiban ülnek a karosszékben, mert az is csak ideig óráig tartott. Többnyire a nagy hideg -4 -5 fok körül volt ami leginkább 2-3 hétnél tovább nem tartott. Aztán jött az enyhülés, és bár még áprilisban is csak 10-15 fok volt, de akkor már nem kellett fűteni. Nagyjából ez volt akkor is amikor mi kiköltöztünk ide lassan 9 éve.

Mára változott az időjárás rendesen. Bizony az utóbbi két télen voltak kemény fagyok, nem volt ritka a -10 -15 fok sem, ami napokig is eltartott. Na és a hó! Évekkel ezelőtt még csak hébe-hóba lehetett látni egy-egy kósza hókotrót, csak sóztak állandóan. Ha nem néztünk volna időjárás jelentést, akkor is tudtuk volna, hogy jön a hideg, mert állt a só az utakon, a járdákon. De be kellett látniuk, hogy ez nem elég. Tavaly bizony meglepődve láttam egyszer, hogy a 411-es felhajtóján bizony szépen sorakoztak a hótolók, jó sokan. Kénytelenek voltak felkészülni a havas, jeges telekre. Mert én még emlékszem a tavalyi youtube videóra, amikor fiatalok a szomszédos autópályán, mely állíthatom egyik legnagyobbika Belgiumnak, olyan havas volt, hogy síeltek rajta. Megtehették, takarta vagy 20 cm hó, autó meg egy sem. Valahogy nem is tudta az ember, hogy akkor most sírjon vagy nevessen?

Voltak nagy megbeszélések, nagy tájékoztatók, nagy viták, hogy bevezessék-e a téli gumi kötelezővé tételét, de még tavaly is úgy gondolták, hogy csak az útviszonyoknak (?) megfelelő gumit kérik használni. A téli, sőt a nyári vezetésről most nem szeretnék beszélni, az egy vagy két, vagy három ( 🙂 ) külön bejegyzést is megérne. Ezt mondták arra való hivatkozással, hogy néztek akárhány évet visszamenőleg, és átlagban nincs hó Belgiumban, tehát nem kell téli gumi. Csak ugye az utóbbi évek … na mindegy, hagyjuk! 

És most szerintem ők döngetik a mellüket, mert hogy ugye ők megmondták, enyhe a tél, nincs hó. Rendben, tényleg. Egyenlőre, de azért én tartok attól, hogy lesz ennek még böjtje! Vagy csak a magyarországi énem beszél belőlem, mert ugye otthon olyan nem volt, hogy nem volt tél. Előbb utóbb mindig lett! Hogy itt mi lesz? Majd meglátjuk, megbeszéljük az igazi tavasszal, pár hónap múlva.

Mert itt kérem tavasz van! Nappal 10-12 fok éjszaka sincs 8-nál kevesebb. És így megy ez már hetek óta. Néha-néha előfordul egy kis hőmérséklet csökkenés, olyan is volt, hogy este amikor lement a nap akkor nagy hirtelen megfagyott minden, de reggelre már megint 6 fok volt. 

És bár nem kedvenc hónapom a tél, azért nem örülök én ennek annyira. Ebben az időjárásban dőzsölnek a bacik, a mindenféle vírusok. Kellene az a nagyon hideg pár napig, hogy csak úgy koppanjanak a jeges földön, aztán tőlem lehet már jó idő megint. 

És hogy most milyen idő van? Nézzétek! Ősszel a kis kertecskét betakartuk avarral, mert a kevés földben féltem, hogy kifagynak a hagymák. A hetek óta fújó szél elvitte a levelek nagy részét, alatta pedig kibújtak a mindenféle hagymák új hajtásai. Ha nagyon figyeltek, akkor itt is látszik egy-két kandikáló rügy.

tél1

Szegény tulipán, valahogy be kellene bugyolálnom ha jön a hideg.tél2

Kedvencem, a nárcisz is biztos szép lenne, ha ki tudna nyílni. Remélem nem lesz baja és idén még gyönyörködhetünk benne.tél3

Amikor a füvünk ősszel így nézett ki, akkor még gyorsan kimentem és lenyírtam. Szép eleven, zöld. tél4

A szomszéd akármilyen bokorja. Virágzik, a virágok számának szaporodásával egyenes arányban jön elő az allergiám.tél5

Szegény kicsi rózsáim, őket is becsapta a meleg. Mondjuk nekik nem lesz bajuk ha mégis jön a hideg, mert mennek a garázsba. De bizony már ott vannak a rózsaszín kicsi rügyecskék. tél6 tél7

 

Van egy minifánk, ami már lassan 9 éves, hiszen mindig jön velünk minden költözéskor. Na őt nem tudta még eddig becsapni a természet, meg a ribizli bokrot sem. Ők bizony azért is alszanak még! Szerintük ez az egész csak egy nagy átverés! 🙂

A témáról beszélgessünk majd kb. 2-3 hónap múlva! 🙂