A Duna parton sétálgatva, nézelődve először az tűnt fel, hogy némelyik nagyobb fán, bokron mindenféle szemétnek kinéző dolgok lógtak. Növényi maradványok, nejlon meg ki tudja még mik? A sétáló út a házaktól messzebb volt, kb. 50-100 méterre. Csak a Duna  vizének illatát éreztük a szikrázó napsütésben. 

Aztán megláttunk egy nagy teret, egy szép templomot. 

Közelebb sétáltunk, láttuk, hogy többen is nagyon fényképeznek valamit a templom falán. Hamar rájöttünk, hogy ez bizony egy vízállásjelző.  Csodálkozva néztük, hogy mikor mekkora volt a vízállás, egészen 1501-ig visszamenőleg. Hogy hú, meg azt a kutya fáját, olyan hihetetlennek tűntek az adatok!

 

Gondoltam is, hogy nahát, az ideit nem jegyezték fel? Nekem bizony akkor és ott nem jutott eszembe, hogy néhány héttel előttünk milyen vízoszlop járt Passau-ban. 

 

De megtaláltuk a jelzést, igaz ceruzával írta be valaki az évszámot, a dátumot, gondolom később feljegyzik ezt is, de az utókornak akkor is meg lett már örökítve:

Ha visszanézitek a nagyobb képeket, akkor bizony látszik, hogy itt valami óriási víz robogott keresztül, mint utóbb olvastam 12,5 métertől több is. 

Kerestem képeket, mert nagyon kíváncsi voltam most már. Nézzétek csak, a templom bejárata sem látszik a képen:

(Foto: AP)

 

 

 

És emlékeztek a tegnap megmutatott meseházakra? Szegények nemrég még így álltak a vízben:

(Forrás: MTI)

 

Lesétáltunk újra a Duna partjára, kerestük tovább a három folyó találkozását.

De amikor visszafelé jöttünk, akkor közvetlenül a házak előtt sétáltunk el. Még most, ennyi idő után is látszottak a rombolás nyomai. Minden ablak nyitva az alsó szinteken. Sok helyen még látszottak a helyiségekben az össze-vissza lévő tárgyak. Talán keserűségből nem nyúltak még hozzá? Máshol nagy konténerek álltak a szálloda előtt, tele elázott, mindenféle dologgal. Természetesen a szálloda zárva volt. A levegőben pedig a doh, a rothadás szaga terjengett. Hiába, ezzel nem tudtak mit csinálni. Sok korláton lógtak óriási, szebb időket látott szőnyegek és némely helyek olyan elhagyatottnak tűntek.  A házakon szinte mindenhol látszott a víz állásának a helye, hiszen azok a régi falak magukba szívták jó alaposan. Nem is tudom, olyan szomorú,  lehangoló volt az egész. Mélységesen sajnáltam azokat az embereket, akik tehetetlenül nézték, hogy lakásaikat, értékeiket hogy viszi el a víz.  Sajnálom, hogy nem tudták megmenteni Passau-t ettől! És el is csodálkoztam igazából, hogy miért? 

Utána olvastam egy picit. Májusban a sokévi átlag 178 százalékának megfelelő csapadék hullott a már sokat emlegetett három folyó vízgyűjtő területére. Tehát itt nem csak a Duna, hanem az ezen a területen a Duna nagyságával vetekedő Inn is áradt és még a kicsi Ilz is. Sajnos a történelmi városrészt elárasztotta  a folyó, mely végül 12,8 méteren tetőzött, több mint 600 embernek el kellett hagynia otthonát, a közműveket kikapcsolták, míg el nem vonult az ár. És a takarítás,  a károk helyrehozatala még ma is tart, láthatóan.

Remélem, hogy ennek a gyönyörű “ékszerdoboznak” nem kell átvészelnie hasonló katasztrófákat és hamarosan minden a helyére kerül, az emberek is megbékélnek, újra lakhatóak lesznek a lakások, a szállodák felújítva kinyithatnak.