Már készültünk a nagy napra! Festék a kamrában, ecsetek beizzítva a fiukkal együtt. Aztán végre tegnap éjszaka esett egy kis eső, meg kora délelőtt is, csak épp annyi, hogy ne merjünk elkezdeni festeni. Bent semmiképpen nem akartunk neki állni, mert helyünk sincs meg nem akartunk összefestékezni semmit. Mert hiába vigyáz az ember, óhatatlan egy-két csepp.

Aztán délutánra már a szokásos módon sütött a nap ezerrel, végül Gyuszi mondta, hogy kezdjünk hozzá. Fogalmunk sem volt, hogy mennyi ideig fog tartani, hiszen nem volt tapasztalatunk. Mivel a meleg miatt képtelenség pihenni éjszaka és e miatt csak hajnal felé alszik el mindenki, e miatt viszont később is kelünk. Éjszaka 10.30-ig  világos van, hát vettünk pár nagy levegőt, összeszedtük a bátorságunkat és neki álltunk.

Lefényképeztük, hogy milyen volt a bútor  Ezeken a képeken persze nem látszik mennyire viharvert, igazán szép, de sajnos ez csak messziről tűnik így. Az asztalunk rendkívül viharvert. 8 év egy asztal életében nagy idő, főleg ha két kisfiú fel nő mellette. Volt benne milliónyi kisebb-nagyobb lyuk, különböző formájú csíkok, néhány vájat. Ceruzahegyek, körzők lettek kipróbálva rajta, elég elvetendő módon. 🙂 De mivel nem vagyok egy sikítozós anyuka, hogy jaj ne csináld ezt, meg jaj ne csináld azt, így aztán az évek folyamán ilyen térképpé vált az asztalunk. Látszik milyen masszív és mi nagyon szerettük, eszünkbe sem jutott, hogy kidobjuk.

Aztán ugye tavasszal láttam egy képet (talán emlékeznek rá páran), hogy milyen egy lefestett ebédlő bútor.  Akkor el is határoztam, hogy ezt megcsináljuk. Óvatosan beadtam Gyuszinak, hogy mit szólna hozzá. Örömömre teljesen támogatta terveimet, így már csak a hogyan-t kellett kitalálni. Szerencsére lett egy kedves barátunk Viktor, és neki említettük,  hogy mit szeretnénk. Teljesen elutasítottuk,  hogy segítsen,  mert eszünkbe sem jutna kihasználni senkit, meg mi akartuk megcsinálni, ezért aztán szinte a szánkba rágta, hogy mit kell csinálnunk és mit nem szabad.

Most már beszéljenek helyettem a képek, ilyen volt:

 

Szépen kihurcolkodtunk az erkélyre. Gyuszi kapott egy kencét amivel az asztalon lévő hibákat kellett kijavítani.  Szép foltos lett, de elmondanám, hogy nem sikerült mindet eltüntetni még így sem, nem vette észre Gyuszi mindet.

A fiukkal pedig nekiálltunk a székek festésének:

 

Már az első festés után látszott, hogy ez egy jó ötlet volt. Mondtam is, ha odafigyeltünk volna, hogy egy irányba húzzuk az ecsetet, akkor nem is kellene lefestenünk többször, mert most úgy is divat az ilyen régies stílusú bútorok. Persze úgy se lett volna ilyen, mert nálunk ezek valahogy nem jönnek be, így további festésre vártak:

 

Nagy szerencsénkre meleg volt, de elviselhető, mert a reggeli eső azért csak hűtött valamit a levegőn, és egy kis szél is lengedezett. Mire lefestettük az összes széket akkor már kezdhettük is elölről, nem kellett száradásra várni.

Este nyolc körül nagy örömünkre:

 

Éjszaka a fiuk bevitték az összeset, már egyáltalán nem ragadtak, de látszott, hogy száradásra van még szüksége.

És nézzétek, ilyen lett ma reggel az ebédlő:

 

Próbáltam hasonló képeket készíteni mint előző nap, hogy látszódjon a különbség. Hát ilyen lett! Nekünk tetszik és azt gondolom ez a lényeg. Nagyobbnak, világosabbnak tűnik az ebédlő rész így.  Az a baj, hogy a padlónk sötétszürke, ami óriási sötét felület, ezért a fehér bútorok szépen mutatnak rajta és hát a barna különben sem mutatott olyan jól a szürkén. 

Hogy hibátlan-e? Nem, már mi is találtunk rajta hibát, de nem baj, szépérzékünket nem rombolja. Kedves barátaink, ha jöttök, akkor kéretik nem kritizálni. Olyanokat lehet mondani, hogy hú de jó, meg de ügyik vagytok, meg tényleg szép lett, meg hasonló. Aki kritizálni meri azt orrba nyomom! 🙂 🙂 🙂 Gábor barátunk már ma reggel átment a vizsgán, nem vérző orral távozott! 🙂

Viktor, hálás köszönet a biztatásért, a sok-sok jó tanácsért! 

Aki meg hasonlókban gondolkodik, azt csak biztatni tudom, hajrá, bátraké a szerencse! 🙂 🙂 🙂

Mivel még maradt festék, én jövő héten folytatom, majd mutatom akkor! 🙂 🙂 🙂