Címkék

, , , , , ,

Mára elmondhatom, hogy minden rendben! Végre, mert a mult hét elején már nagyon elegem volt. A hét elején még nem tudtam biztonságosan egyenesen menni, de szerencsére hét közben annyira javultam, hogy pénteken már vigan vezettem ujra a szakadó hóesésben. Este már nem kellett két kézzel markolnom a bevásárlókosarat, hogy sikerüljön megtartani magam, nappal már nem akartam állandóan aludni, igy kikiáltottam magam egészségesnek bő 4 hét után.

Maradjunk annyiba, hogy nem kivánom senkinek, mert kutyául voltam. Persze, az ember beteg, összeszed mindenféle virust, bacit az élete folyamán. Beteg is lesz, lázas, pár napig minden baja, majd vigan baktat tovább. Na de ez a mi most volt! És sokaktól hallom, hogy mindenfelé van ez a virus és tényleg mások is nagyon nehezen kapnak erőre. Szegény Anyósom még mindig nem gyógyult meg, most már ő érte kell izgulni!

Ennyit a betegségemről, de már ez is sok volt!

A családdal minden rendben, kisebb virusok jönnek mennek, a fiuk is hiányoztak pár napot a suliból, de szerencsére senki nem dőlt ágynak. Nagyon mondják, hogy tombol az influenza virus Belgiumba, mivel nem jártam sehol és nem is nagyon beszéltem 1-2 emberrel, én nem tapasztaltam. Azt tudom, hogy a suliban az angol szekció kidőlt diákostul, tanárostul 1-2 hétre, de ez szinte minden évben igy van.

A lányok levizsgáztak, már el is kezdődött az uj félév, Katinkámnak még nem jött ki minden jegye, amit megtudott az mind sikerült. Esztikéméknél más rendszer van, egyszerre kapják meg az összes jegyet. Nagyon szépen teljeseitett, de egy vizsgát ujra kell tennie majd augusztusba. Szomoru volt e miatt, de én nem aggódom, mert nagyon okos, sikerülni fog neki, ebben 100 %-ig biztos vagyok!!!

A fiuk is megkapták a félévit, Barnusnak ez volt az első bizonyitványa amikben jegyek vannak, és itt 10-ig osztályoznak, igy furcsa volt neki. Rengeteg minden változott ebben a félévben az életében, mint mindenkinek, aki a felsőbb osztályba kerül. Lassan belejön, más ez, másképp kell figyelni, most több tanára van, rohanni kell óráról órára, több a tantárgy, több az idegen nyelvi óra. De jó lesz majd! Dávid első olyan vizsgaidőszakán van tul, amire nagyon tanult. A bizonyitványa jó lett, persze lehetett volna jobb, ezt ő is tudja, de a folyamatosan tanulással, készüléssel orvosolható ez. Az a jó, hogy most ezt látta már végre a saját szemével, igy remélhetőleg nem lesz annyi szájtépés, hogy tanuljon többet!

Dávidnak elkezdődtek az orientációk is, felkészitik őket a továbbtanulásra. Először nagyon rossz kedvüen jött haza, mert azt hitte, hogy utána már fogja is tudni, hogy hová megy majd egyetemre. Aztán jött az csalódás, hogy nem, meg fogalma sincs semmiről. Mára azért körvonalazódnak a dolgai, de hosszu és nehéz két évnek nézünk elébe, az biztos.

Gyuszi hősiesen tartotta a frontot a családban az elmult időszakban, nem szokta ő meg ezt az állandó odafigyelést mindenre. De szerencsénkre jól csinálta, csak pár szabadnapja bánta.

Az állatkert jól van,  teljes számban ugráltak rajtam, főleg Taszika és Samu.

Azért sütögettem is néha, többnyire kalácsféléket, mert azt a kenyérsütő megdagasztotta, csak meg kellett tölteni valamivel.

Esztikém kedvence, a csokikrémmel töltött kalács:

kalács

kalács2

Ez pedig a másik mostani kedvenc, a mogyorókrémmel töltött tekercs sütés előtt:

1

És után:

2

Egyenlőre ennyi, de majd jövök most már!

Tavaszt akaroook!!! 🙂 🙂 🙂