Címkék

, , , , , , , , , , ,

Annyi minden történt az utóbbi napokban!

Legfőképp, hogy elkezdtünk pakolni, dobozolni. Legtöbb cucca Dávidnak van, többszöri próbálkozásra sikerült rávennem, hogy kezdjen el dobozolni, mert nem lesz ennek jó vége! Sikerült neki annyi, számunkra kacat, számára értékes dolgot összegyüjtenie, hogy bizony neki lesz a legtöbb doboza. De győztem, mert egyenes arányban nől a dobozhegy a kupi meg egyre kisebb.

Már Barnuska is bepakolta a maga kis dolgait, de neki nem lesz nagy munkája.

Eszti ágyát eladtuk, Dávid régi ágyát meg lefestette szép fehérre amikor éppen jó idő volt kint, igy az is készen van. Lemosta már a festék nagy részét a beépitett szekrényeiről, mert annak idején lefestette lemostható festékkel, mert az egyik fal a szobájában be van épitve óriási szekrényekkel, de nagyon ronda sötétbarna a szine. Akkor megállapodtunk, hogy lefestheti, de ha egyszer elmegyünk akkor neki kell lemosnia is! Lassan ezen is tul lesz.  Most már jöhet a dobozolás neki is.

Katinkának sincs sok cucca, szerintem 1-2 óra alatt össze fog pakolni, nála inkább az lesz a rossz, hogy szinte minden butorát szét kell majd szedniük a fiuknak szombaton, hogy kihozhassák a szobából.

Gyuszit is megkértem, hogy most már pakolásszon a dolgozóban, a hálóban meg én egy óra alatt összepakolok, lehet még ma.

Nagyobb falat lesz majd a konyha költöztetése, de megoldjuk közös erővel, mert pénteken estére már ott kell lennie mindennek!

Tegnap át tudtunk menni a házhoz, lemértünk minden szobát. Este meg is csináltam az alaprajzokat méretarányosan, ma meg ha lesz időm akkor berendezem a szobákat, a lányok tudják mit szeretnének a többi meg az én feladatom, de vannak ötleteim, majd meglátjuk mit hozok ki belőlük, remélem jó lesz a vége! 🙂

Tegnap megmértük a falakat is, tudjuk már mennyi festéket kell vennünk. A tulaj azt mondta, hogy ő lefesti az egész házat fehérre, mi megkérdeztük, hogy egy fal lehet-e szines? Ő mondta, hogy persze, de akkor azt a festéket mi hozzuk. Már tudjuk a négyzetmétereket, a Gamma-ban van most ilyen festős leárazás, ma megvesszük a festékeket és holnap átvisszük, mert délután már kezdik is a munkát. Azt igérték, hogy lefestik az ajtókat is, meg  szeretném kérni, hogy a lenti ajtót fessék fehérre, mert most ronda fekete. Nem szeretem a fekete szint!

Ami szomorusággal töltött el, az az, hogy láttam hogyan adják át a lakást a mostani lakók. Én nem akarok bántani senkit, meg ugye nem is vagyunk egyformák, de az a kosz amit ott hagytak! Vagy sok a pénzük és nem érdekli őket és kifizetik a tulajnak a takarittatás költségeit, vagy fogalmam sincs, hogy hogyan gondolják ezt. Fura volt látni üresen a házat, örültem is, hogy már üres, de el is szomoritott a látvány. A konyháról meg ne is beszéljünk! Az a szép fehér butor! A pult tövében állt a kosz, a fehér fugák is minden szinben játszottak, egyik csik piszkosabb volt mint a másik. A hütő olyan sárga foltos, mintha évente egyszer takaritották volna. Na, de hagyjuk is, mert csak elszomorodom tőle. Én mindenesetre igy nem fogom átvenni az expert-től a házat, az biztos!

A következő az internet. Gyuszi végül is a Belgacom-ot választotta. Két hete mondták, hogy remek, majd ők elintéznek mindent a Mobistar-ral, csak a felmondólevelet küldje el Gyuszi, a többi az ő feladatuk, de pár nap mulva majd jön az e-mail, hogy mikor jönnek pontosan szerelni. Akkor azt igérték, hogy a költözés körüli időpontban jönnek. Nem jött levél, hát Gyuszi felhivta őket. Ja, hát hogy igy ők intéznek mindent, meg a vonalas számunkat meg szeretnénk tartani igy csak október 22-re tudják vállalni a bekötést! ??? Tessék??? Mi van? Erre most nem akarok több időt fecsérelni, de elszomoritó, meg felháboritó, meg minden, de kezdeni ugy sem tudunk vele semmit, igy aztán hagyjuk, nem morgunk rajta. Gyuszi megigérte, hogy vesz nekem majd akárhányeuros feltöltős izét és az arra jó lesz, hogy le tudjam tölteni a dolgaimat, meg sürün megkérem majd, hogy látogassuk meg a Mekit egy fagyi erejéig, ott van korlátlan wifi. Igy aztán se vezetékes telefon, se internet, semmi nem lesz még pontosan egy hónapig, hiszen 22-én költözünk. Ez most igy nagyon nem két hét a bejelentéstől számitva, hanem éppen másfél hónap. A számlázásra még nagyon kiváncsi leszek! Ha más nem lessz, akkor Gyuszit szépen megkérem, hogy irjon pár sort, hogy mi van velünk, hogy akit érdekel az tudja minden rendben van-e velünk.

Gyuszi szabija már éppen elfogyóban volt, aztán rájött, hogy a gyerekek után járókat még most adták hozzá, igy hirtelen rengeteg napja lett, már csak hétfőn-kedden dolgozik aztán szabin lesz a jövő héten is végig.

Drága barátaink jönnek, mind bejelentkeztek, ugy néz ki, hogy lesz elég ember és kéz ami megfogja a butorokat, dobozokat, lesznek autók, buszok, jön apraja-nagyja! Igazából ugy is felfoghatnánk, hogy jó buli lesz, de erről majd utána nyilatkozom. Csak eső ne essen! Gabó azzal vigasztalt, hogy nyugodjak meg, hó és fagy nem lesz, mint legutóbb! Persze ma már mosolygok rajta, bár még mindig keserüen, de azért mégis csak nagyon rossz emlék fog az nekem maradni és reménykedem, hogy most kevesebbet fogok sirni, mert ugye hó tényleg nem eshet! 🙂

Ennyi történt, most jönnek majd az olyan megjegyzéseim, hogy ezt itt utóljára csinálom. Tegnap például kimostam mindent itt utóljára, most meg megyek vasalni itt utóljára. Aztán meg a házat kellene megterveznem. Jajaj! Kevés lesz a nap!