Címkék
Na, most rinyálás következik, de nagyon figyeljetek, hogy követhessétek!
Lakáskeresés ezerrel, meg van. Aláirtuk a szerződést, a lakók szeptember 15 után elmennek, a tulaj házaspár rendes. Mindenki boldog, mindeki örül, mosolyog, szuper.
Aztán ir a jelenlegi lakó, hogy menjünk már át nézzük meg a függönyöket, hogy kellenek-e nekünk. Átmentünk, kiderült, hogy pár dolgot ők szereltek, épitettek be a lakásba. Az udvaron a keritést ők csinálták, hogy zárt legyen az egész, mert csak 3 oldal volt bekeritve, az utca felé nyitva volt. A zuhanykabinon nem volt ajtó, a fürdőszobában nem volt butor, azt is ők hozták, plussz ott a függöny, ami tényleg nagyon jó minőségü, szép és sötétit is nem csak disz. Majd közölte, hogy 1.750 euroért ott hagy mindent. Mi van? Ezt az összeget letornázta magától 1000 eurora. Nekem van varrógépem, vannak függönyeim, nem kellenek azok a függönyök. Életemben nem voltak még több ezer euros függönyeim, mert hogy ők több mint 5 ezer euroért vették valamikor. Kit érdekel? Nem kell. Erre megharagudott, azt mondta, mindent szétszed, kiszaggatja a keritést, leszerel mindent. Gyuszi első mérgében azt mondta, hogy mit érdekli, de aztán szépen meggyőztem, hogy hagyja rá. Most sikerült egy olyan árban megállapodnom vele, hogy mindenki jól jár, minden marad, a függönyöket viszi.
Aztán kérdeztük, hogy mikor költözik ki, mert hogy nekünk az volt a kiirásban, hogy 15-től üres a lakás. Ő, dehogy, 17-én kezd el költözni és 24-én adja át a házat. Miii? És mikor lesz felujitva? És mikor költözünk mi? És mikor tudunk mi takaritani, átadni a házat amiben eddig laktunk? Megkérdeztük el tudna-e előbb költözni, ugy ahogy az eredeti lakáskiirás volt (fogalmam sincs miért nem egyeztettek velük!!!). MOndta, megpróbálja. Most az van, hogy 10-én kezd költözni, 17-én adja át a házat a lakásfelmérőlvel.
Az uj tulajék tényleg szimpik meg rendesek, mult héten beszéltünk velük, hogy akkor hogy legyen, mint legyen, mert még mindig nem tudjuk, hogy mikor költözhetünk. Mivel már 6 éve lakott bent az előző lakó ezért ki kell festetnie az egész lakást (állitólag jogban van, kötelező, az ingatlanos mondta nekik ott előttünk). Nincs is vele semmi baj, megcsinálják. No de mikor? Mert ugye mi felmondtunk itt, szeptember 30-val át kell adnunk a lakást. Előtte ki kell költözni, ezt meg kitakaritani. Ez mind idő! Legalább egy hét kell erre! Pont ugy jönnek ki a hetek, hogy 22-23 a hétvége, utána már 29-30 a hétvége és hétfőn meg már október 1-e. Eszi-nem eszi alapon nekünk 22-én költöznünk kell, ha a fene fenét eszik is. Erre akkor és ott jöttek rá a tulajék is, amikor elmondtuk nekik. No igen, de fel kell ujitaniuk a lakást, benne van a szerződésben, aláirták. No akkor mi legyen? A végén felajánlottuk, hogy megyünk segiteni festeni, csak legyen meg. Rendben, mindenki örült megint. No de ott a lakásfelmérő, lesz-e neki időpontja 22-e előtt, de már a lakás elkészülte után, a nélkül nem költözhetünk. Végre megérkezett a válasz, 21-én délután 4-re jön. (A jó Isten megáldhatta volna, hogy délelőtt jöjjön, mert akkor már költözhettünk volna péntek délután is, de nem vagyok telhetetlen, igy is jó!)
Jött a levél a tulajtól is, hogy akkor minden rendben lesz, ha mégsem végeznének a festéssel, akkor hétfőn is átveszi a házat az expert. Mondtuk nem jó, mert kocsit kell intézni, a barátoknak szólni, péntek este mégsem telefonálhatok körbe, hogy bocs de nem költözünk, hét közben pedig mindenki dolgozik, nincs segitség! Ez azért nem igy megy! Jött a válasz, ha segitünk biztos kész lesz. Segitünk! A lányok barátostul mennek, az négy ember, Gyuszi mondta, hogyha kell, akkor vesz ki szabit, csak legyen kész.
Itt tartottunk tegnap este!
Ma reggel megint ir a ház mostani lakója, hogy igen ám, de ő kifizette a lakbért 30-ig, ha nem fizeti ki neki valaki a két hetet akkor nem megy ki csak 30-án. Megjegyzem igaza van! De mi miért fizessünk ki két hetet, ha csak egyet fogunk ott lakni. Mi fizessünk a felujitásért is? Elmondanám, hogy azért itt száz eurokról van szó, nem centekről. Reménykedem benne, hogy a tulaj tudomásul veszi, hogy most neki is fizetnie kell (tett egyszer egy olyan kijelentést, hogy ő nem akar fizetni senkinek). Vagy a mostaninak egy hetet, a felujitás idejére, vagy nekünk októberben a felujitás idejére, arról már nem is beszélve, hogy akkor meg kell kérni ezt a tulajt, hogy maradhassunk még egy hónapot (amit nem akarok), de lehet már költözne be a fia és nem lehet. Ezt nem tudja meguszni! Gyuszi most felajánlja neki, hogy az első hetet fizesse ő amikor festés, felujitás van, amikor beköltözünk és már ott lakunk azt mi kifizetjük és mindenki megint boldog lehet 1-1 héttel és örömködhetünk tovább.
Már csak azt nem tudom, hogy azok a dolgok amiket mi átveszünk a jelenlegi lakótól az hogy fog megjelenni a mi lakásfelmérő szerződésünkben? Mint a lakás része? Mert most be vannak épitve! Csakhogy nem a ház tulajdonosáé! Vagy nem vesznek róla tudomást? Na, erre igazán kiváncsi leszek!
Elegem van egy kicsit!
Csilla,
Járj utána, hogy nem-e volt valami megegyezés az elözö lakó és a tulaj között, hogy a bérlö által beépített dolgok összege nem – e volt letudva a bérlet árából !!!
Számlát papírokat meg kérj, 1000 eu az azért sok használt dolgokért.
http://www.huurder.be/renovatiehuurcontract.htm
“De verhuurder kan ten allen tijde schriftelijk overeenkomen met de huurder dat deze op zijn kosten in het gehuurde goed bepaalde werken (die eigenlijk door de verhuurder moeten gebeuren) zal doen. In ruil daarvoor zal de verhuurder er zich toe verbinden om gedurende een bepaalde periode, die langer dan negen jaar mag zijn, ofwel de huurprijs te verlagen of kwijt te schelden ofwel af te zien van het recht om de huur te beëindigen ofwel af te zien van het recht om de huurprijs te herzien”
Nem, az van a szerződésben, hogy az eredeti állapotot kell visszaállitania. Beépitett butort, ajtót, keritést és most szeretne azok árából visszakapni valamit. Jóval kevesebbet fogunk fizetni érte, kb. a kerités értékét. Mi azt sem tudjuk, hogy ők a tulajjal megegyeztek-e, hogy ott maradhatnak a dolgok. Leginkább csak a keritésre lenne szükségünk. És az volt a ronda dolog, hogy ezekről mi a szerződés alirása után szereztünk tudomást, azt gondoltuk, hogy mondjuk egy zuhanyajtó az be volt eredetileg is épitve, meg a kerités. Mert az olyan kézenfekvő, természetes. Aztán jött csak a meglepi.
Látom már megint bonyolódnak a dolgok. Mindenesetre a mostani tulajról se állit ki jó bizonyitványt hogy mindent utólag tudtok meg. Főleg azt hogy nem is költözhettek akkor amikortól tiétek a lakás?!! Ez nonszenz. Az ügynökség mit szól mindehez?
Pont most jutott nekem is eszembe, hogy be kellene menni az ingatlanoshoz, hogy ilyenkor mit kell tenni? Nehogy ez az ember kifizettessen velünk olyan pénzt amit nem is kellene! Mindezt azért, mert nem tudjuk!
Szerintem meg a tulajjal kellene egyezkednie a beépített cuccok árát illetően. Mert ugyanis, az az ingatlan értékét növeli vagyis abból a tualjnak származik előnye. Ausztriában legalább is így van. Ráadásul nem is igazán egyezkedhetne a régi és az új lakó egymással. A koordinálás a tulaj dolga lenne.
A szerződés nem tér ki, hogy mi van, ha a lakó extra dolgokat épít be a házba? Nekünk mindkét lakésunmk esetében azt mondták, hogy beépíthetünk, kicserélhetünk bármit, de abból egy fillért nem fogunk viszontlátni. Mert nem kötelességünk és a tulaj sem kéri. Ha meg valamit kicserélünk, de kiköltözéskor a régit (működőt) vissza tudjuk tenni, akkor vihetjük az általunk vásároltat. Ez mondjuk egy fürdőkás vagy ajtó esetében nehézkes persze. 🙂
Én a továbbiakban csak a tulaj jelenlétében tárgyalnék a vevővel.
Mi is megjártuk egyébként a költözést. A tulaj kifizettete valünk a hátralévő 2 hónapo, melyből még egyet töltöttünk a lakásban. Szóban megegyeztünk az utánunk jövővel, hogy a második hónapot kifizetik nekünk, ha beköltöznek. Beköltöztek, de nem fizettek mindenféle kifogással elve, hogy mi nem a megbeszélt időben költöztönk ki. Na ja! Mert ők meg azt mondták, hogy rárünk, az eredetileg tervezett hétvégén úgysem tudnak festeni, csak 2 hét múlva. Így mi még ráérősen kitakarítottuk a lakést a költözés után, mondván, hogy hova siessünk, úgysem jönnek…
Mindegy. Nekem nagy tanulság, hogy az utánam jövővl nem tárgyalok, max. a tulaj jelenlétében.
És MINDENT ÍRÁSBAN rögzíteni. Mert a szó elszáll… ahogyan estünkben is. Nem vicc, mindent leírni és aláíratni. Még így is érhetnek majd meglepetések, sajnos.
Sok sikert és türelmet. Az emberek nem egyszerűek, sajnos. 😦
Errefelé az is előfordul, hogy a tulaj téríti a nagyobb beruházás időarányos értékét, de azt hiszem, hogy az elévülési idő 5 éve. Szóval, ha valami nagyobbat beruházol, de egy év után kiköltözöl, akkor az érték bizonyos %-t a tulaj visszafizeti neked. Mert hogy a végén ebből neki származik haszna, drágábban adhatja ki a lakést az általad fizetett beruházás által.
Remélem értelmes voltam. 🙂
Igen Nikol, teljesen érthető voltál és teljesen igazad is van, józan paraszti ész szerint is igy lenne, de a tulaj kijelentette, hogy ő nem akar semmiért fizetni. Kötelezni meg ugye nem lehet. A szerződésben benne van, hogy kiköltözéskor az eredeti állapotot kell visszaállitani. Csak ha mi most mégis megvesszük a beépitett dolgokat, akkor az kié lesz majd mondjuk 6 év mulva, amikor már 12 éve lesz beépitve? És most az állapotfelméréskor hogyan fognak ezek a dolgok szerepelni? Kié, mihez tartozik, stb. Na mindegy, annyit lehetne ezeken agyalni, sajnos!