Címkék

, ,

Időnként ugy alakul, hogy egyesek felnőtt korukra sem tudnak megszabadulni attól, hogy füt-fát barátnak titulálnak pár találkozás, beszélgetés után, aztán ujabb találkozók után már elfordulnak egymástól. Mert akkor már más a barát. A gyerekeim csinálták ezt az oviban, mindig megmosolyogtam, édesek voltak. Szerintem ez felnőttek között már nem az, mert mig a gyerekek egyszerüen csak nem szóltak egymáshoz, mert már más volt a barát, addig a felnőttek ezt sokkal durvábban csinálják. De ezt a részét hagyjuk is, mert most itt ez a poszt nem az emberekről szól, hanem az én barátomról.

Gabóék itt voltak hétvégén, igazán kellemes délutánt töltöttünk el, jó beszélgettünk, nevettünk, a fiuk zenéltek, az időjárás is kegyes volt hozzánk, Gyuszi elkészitette a grillhusikat is. Vacsi után levezetésként Samu bohóckodásán nevettünk két süti között. Majd meg szakadtunk a kiskormosnak! 🙂

Gabó mesélte, hogy milyen jó helyeken járt, mutatta a cipellőjét is, hogy mit vett. Persze, hogy tetszett, jók a szinei, kis vidám, nyárra való és potom összegért vette. Mondtam is, de jó lett volna nekem is ilyen. Hivott, menjünk be egy délután. Persze tudta, hogy annyira, de annyira utálok vásárolni, hogy szinte lehetetlenség lett volna rábeszélnie egy cipő miatt az utazásra. Igy is lett, de mondta, hogy na majd ő. Aztán ennyibe is maradtunk.

Tegnap csöng a telefon délután.
– Küldök neked az uraddal valamit!
– Mit?
– Elmentem ma és megvettem neked az utolsó kiscipőt.
Csönd nálam!
– Halló, ott vagy még?
– Igen.- szipogtam a telefonba.
– Te most sirsz?
– Igen. – hüppp
– De miért?
– Mert nem felejtetted el, nem felejtettél el!
– Dehát megigértem, nem?
– De! De már annyi mindenki igérgetett annyi mindent.

Ennyiben is maradtunk. Most még ehhez hozzá tartozik, hogy már fél lábbal a kocsiban ül napok óta, mert ma délután utaznak haza Mo-ra.

Szóval a lényeg, hogy nem a duma kell, hanem az, hogy az ember érezze, hogy gondolnak rá, számit a személye és ettől érzi, hogy szeretik! És nem, nem kell nyalogatás,  meg hasonlók. Nemrég volt egy nézeteltérésünk. Máig hálás vagyok érte, hogy le tudtunk ülni még azon a napon és meg tudtuk beszélni. És mentünk tovább, és az utunk továbbra is egyfelé vezetett. Hát nem ez inkább a barátság?

Itt a mi kis barátságcipőnk, csak igy hivom:

🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂