Címkék

, , , , ,

Nemrég Pyry irt arról, hogy költöztek nagyobb, szebb lakásba. Irtam is neki, hogy sok szerencsét, meg sok boldogságot az uj lakáshoz, meg hogy de jó, hogy mi nem költözünk mostanában.

De költözünk! Vasárnap délután kedves tulajunk átballagott hozzánk, majd elszórta az idegesség magját. Állitólag eladta végra a kávézóját, aminek az emeletén lakott a fia a barátnőjével és két kutyájával. Mivel eladták, hát költözniük kell. Több háza is van a tulajnak, körbejárták őket és ugy döntöttek, hogy felmondanak nekünk, mert a fia ebbe a házba akar beköltözni, de persze ez még nem biztos, hónap végéig ad biztos választ.

Csipőből kétségbeestem, hogy mi van? Én nem akarok költözni! Jól ki is sirtam magam. Esztinek mondtam is, hogy öregszem biztos, de megnyugtatott, hogy neki is elege van már az állandó költözésből. Estére annyira sikerült megnyugtatni magam, hogy mindegy, együtt vagyunk, ezt is tuléljük.

Aztán érdekes dolgokat tudtunk meg hétfőn. Például, hogy 6 hónapunk van arra, hogy lakást keressünk, addig hol fog lakni a kedves tulaj fia? Ez azért megnyugtató, addig csak akad egy ház a környéken. Meg is néztük az ingatlanosok hirdetéseit, találtunk is pár olyan helyet itt ahol lakunk és  a szomszéd faluban ahol évekig éltünk. Ez azért már sokkal biztatóbb volt! 

Ugy gondoltuk, hogy elmegyünk abba az ingatlanirodába, ahol ezt a lakást is találtuk. Akkor rendkivül szimpatikusak voltak, segitőkészek a végletekig. Gondoltuk szétnézünk náluk, segitséget kérünk tőlük. Kicsit féltem, hiszen a tulajunk az összes házát rajtuk keresztül adja ki, kapcsolatban állnak vele, gondoltam majd foggal-körömmel védeni fogják.

Hát nem! Ahogy kivettük a szavaikból, tele van nekik is a hócipőjük (milyen szépen mondtam, ezt dijazzátok most ám tőlem!) vele, a sok dumájával (erről ugye már irtam régebben, hogy szinte lezsibbasztja az ember agyát annyit beszél). Először is mondták, hogy ó, ne higyjünk neki, vagy jelentkezik tényleg a hónap végén, vagy csak hetek mulva látjuk ujra és nem szól semmit. Hozzájuk heti rendszerességgel jár be, állandón beszél, hol ez a baja, hol az, és többször is homlokegyenest mást beszél mint előtte.  Másrészt ott a 6 hónap és ők segitenek, ne aggódjunk, de most mig nem mond fel, addig ne menjünk sehová, ne csináljunk semmit, nehogy ellenünk forditsa esetleg. Ők biztos tudják miről beszélnek! Kioktattak minket, hogy mikor mit kell tennünk, mikor mit kell mondanunk.  Majd a fejleményekről mindig irok, mert tanulság lehet ez is másoknak, akik hasonló cipőben járnak!

Csak én  és a lányok ragaszkodunk ehhez a lakáshoz, mert nagy, mindenkinek van saját szobája, ott berendezkedett és szereti azt a közeget amit kialakitott magának. Barnuskámnak továbbra is tökmindegy, csak együtt legyünk, viszont Gyuszi szinte fellélegzett. Annyi baj volt már ezzel a lakással (pont vasárnap reggel ázott be ujra a pincénk), elege van belőle. Dávid meg nem szereti, hogy nincs a galérián ajtó, átjárunk rajta fürdeni, WC-re, mert a lakótérben, az első emeleten nincs WC. Gyuszi haragszik, hogy recseg-ropog a lépcső, nem lehet csöndben közlekedni, némely szobákban nem lehet bárhová lépni, mert recseg a padló és lesüllyed, a szekrény meg kinyilik. Ha valami gond volt, akkor mindig hónapokat kellett könyörögni mindenért, egyszerüen nem érdekelte a tulajt a problémánk, pedig nem kis gondokkal kerestük meg, ugye nem ment a kazán télen hónapokig, beázott a lakás két helyen is, a szivattyu a mai napig nem müködik a pincében, ha esik az eső (és itt sokszor esik), akkor áll a viz a pincében, rengeteg mindent ki kellett e miatt dobnunk. A zuhanyzóért majdnem egy évet kellett könyörögni, hogy csinálja meg, pedig volt, hogy a lépcsőházban a falból folyt a viz. Az ablak kicserélésére sem forditott figyelmet, nemrég pont erről irt Gyuszi. Olyan dolgokat kellett Gyuszinak megcsinálni, ami nem az ő feladata lett volna. És nem egy volt ilyen, hanem folyamatosan, mert már belefáradt az állandó telefonálgatásba. De a szerződésben mi nem ezt irtuk alá!

Igy aztán mikor kijöttünk az ingatlanostól már teljesen lenyugodtam. Természetesen megint Gyuszinak lesz igaza, szerencsére! Ha felmond, elmegyünk. És reménykedünk, hogy rendesebb emberrel hoz minket össze a sors! De addig még van két hét! Várunk!