Címkék

, ,

Van nekünk egy helységünk, amit nemes egyszerűséggel társalgónak hívunk. Onnan adódott az elnevezés, hogy nád fotelokat vettünk bele, amelyeken nagyszerűen lehet ücsörögni, kávézni, és beszélgetni. Társalogni, hogy úgy mondjam. Jó hangulatát a hatalmas, egész falat elfoglaló ablakok, a fényáteresztő tető, a virágok, és a kellemesen doromboló macskák adják. Ez utóbbiak hajlamosak mérgesen nyaffantani, ha az ember kitúrja őket az ő foteljukból, de ez nem rontja a hangulatot. Legalábbis az enyémet nem.

Történt egyszer, hogy az egyik nagy üvegtáblán apró repedés jelent meg. Hogy mi okozta, az máig is rejtély. Valószínűleg a manók voltak. Senki sem ütötte meg, nem koccantott hozzá semmit, még csak nem is nézett csúnyán rá. Márpedig ha mindenki tagadja, hogy bármi köze is lett volna a dologhoz, akkor ki okozhatta volna más, mint a manók.

Az apró rés hamarosan tíz centis lett, aztán fél méteres, és mire feleszméltünk, az ablaktábla teljes szélességében elrepedt. Több irányban is. Ragasztószalaggal kellett egymáshoz rögzítenem a darabokat, hogy ne essenek ki. Legalábbi arra a rövid időre, amíg megjavítják. Rövid időre – én naív!

Felhívtam a biztosítót, nagyon kedvesek voltak, nyitottak is nekem egy dossziét. Megnyugtató volt a tudat, hogy ha az ablakunk el is van törve, valahol törődnek velünk, nyilvántartják a problémánkat, még dossziét is nyitottak nekünk. Az ügyintéző szépen elmagyarázta, hogy mit kell tennem. Nem volt bonyolult dolog, de volt egy gyenge pontja: a tulajdonosnak el kellett intéznie a cserét. Tudtam, hogy ezzel problémák lesznek.

Nagyon rendes a ház gazdája. Úgy értem, mindig készségesen szóba áll velünk, meghallgat, ő is elmondja mennyi baja van, többször is, mindent megígér. Aztán ennyiben maradunk. Amikor néhány nap múlva felhívom, ugyanitt tartunk, megérti, persze, intézni fogja. Mégsem történik semmi. Így volt ez az ablaküveg esetében is.

Van neki – illetve volt neki – egy ismerőse, aki üvegezéssel is foglalkozott. Másfél hónap alatt sikerült elérni, hogy eljöjjön, megnézze, és adjon egy árajánlatot. Ehhez képest rekord idő alatt megjött a biztosító válasza, hogy rendben, ennyit és ennyit fizetnek, mehet a csere. Már hívtam is a tulajt, aki persze megígérte, hogy küldi az embert

Vártunk. Kicsit zavart a keresztül-kasul repedt üveg, de még egyben tartotta a ragasztószalag, egyébként is csak a belső sérült meg a dupla üvegből, ezért nem volt égető a helyzet. Vártunk. Felhívtam a tulajt, újabb ígéretet kaptunk. Vártunk.

Létezik egy bizonyos féle “vakság” a megszokott dolgok iránt. Amikor internetezik az ember, már észre sem veszi a hirdetéseket, a szeme automatikusan elkerüli őket. Ha van a környezetében egy furcsaság, rövidesen megszokja, aztán már fel sem tűnik. Így volt ez a törött ablakkal kapcsolatban is. Lassan természetessé vált, megszoktuk, már fel sem tűnt.

Időnként hívtam a tulajt, megkaptam a szokásos ígéretet, mindenki megnyugodott, és ment az élet tovább. Ha lakást bérel az ember, akkor a szerződés szerint a jó gazda gondosságával kell bánnia vele. Ami tőlünk telt megtettük, a nyakára jártunk a tulajdonosnak. De ha ő, aki az igazi gazdája magasról tesz az egészre nem törődik vele, akkor nekünk miért kellene görcsölnünk rajta?

Meghitt, ragasztószalagos-töröttüveges hangulatban teltek a hónapok, amikor az egyik unszolásunkra gondterhelten válaszolt tulajunk, hogy nem tudja elérni az üvegest. Nem veszi fel a telefonját. Majd még próbálja elérni. Próbálgatta még néhány hónapig.

Végül magam is meguntam a helyzetet, megkérdeztem, akarja-e hogy én intézzem az egészet. Sajnálkozásomat fejeztem ki, hogy csak egyetlen üveges van egész Belgiumban, és most az is eltűnt, remélem nem rabolták el, vagy ilyesmi. Újabb néhány hét és újabb telefonok után a tulaj eljutott arra a pontra, hogy ez nem mehet így tovább, keresni kell egy másik mesterembert.

Sokszor csodálattal nézek a belga emberekre. Mennyire nyugodtak! Nem stresszelnek feleslegesen, nem idegeskednek. Eltörött az ablak? Bah … majd csak megcsinálódik valahogy. Ha magától nem oldódik meg, akkor majd kitalálunk valamit. Nem kell elkapkodni, üljünk ki a pub teraszára sörözni, kávézni, dumálgatni, csak nyugi, meglesz az. Mostanában azt veszem észre magamon, hogy én sem kapkodok, mint az idegbolond, ha valami probléma van. Lehet, hogy belgásodom? Vajon ez jó nekem?

Aztán a hosszú békés időszak után jött a meglepetés: tulajunk másik üvegest talált. Mennyire leleményes! Robyn a tulaj telefonjának másnapján megjelent felmérni az ablakot. Már ekkor gyanús volt. Két nap múlva megkaptam tőle az ajánlatot. Több mint gyanús. Egy hétre rá jött, és berakta az új üveget. Ekkor már biztos voltam: emberünk nem bennszülött! Egy hét leforgása alatt minőségi szolgáltatást nyújtott – nem létezik, hogy belga.

Most itt ülök régi társalgónk új ablaka előtt, és örülök, hogy a kilátást nem zavarják meg kacskaringós törésvonalak. Miközben kávémat kavargatom azon gondolkodom, hogy miért is tartott az egész nyolc hónapig.