Címkék

, , , , , ,

Tegnap este Eszti egyik magyarországi ismerőse küldte el neki a linket. A képen pár évvel ezelőtti képe látszik, fülvédővel. Akik régen olvassák a blogot, azok talán emlékeznek rá, mert felvette ő is meg Taszika is és még meg is kérdeztem, hogy kinek áll jobban.

Egy teljesen idegen ember, egy teljesen idegen oldalon az én lányom képét rakta fel. Nem volt benne semmi negativum, mégis meglepődtem, mert azért szerencsére  mostanában nem kellett ezzel szembesülnünk, tiszteletben tartották emberek a képeinket. Nem véletlen az sem, hogy ráirom az eredetiséget, bár az is igaz, hogy bárki leszedheti róla. De mégis ugy érzem, hogy én jelzem, ez az enyém. 

Régebben én is másolgattam képeket a blogba, de már sok-sok éve nem teszem, kivéve ha belga hiradásról van szó, de akkor is oda szoktam irni a forrást. Gyuszi figyelmeztetett erre, joggal és teljesen igazat is adtam neki! 

Még a mai napon ki fog kerülni egy dobozka oda oldalra, hogy a képeink a mieink, és az engedélyünk nélkül senki nem használhat egyet sem! Eddig ugy gondoltam, hogy ez logikus! Gondolkodom, hogy a képeim közepébe teszem a blog jelét, de az meg a kép élvezhetőségén rontana. A mostanit viszont bárki le tudja vágni. Mondjuk a tájképeket még talán annyira nem is bánom, no de családtagot? Ejnye, bejnye!

Még nem tudjuk, hogy mit csináljunk a freeblog-os bloggal. Gyuszi legszivesebben lementené, kinyomtatná, beköttetné és feltenné a mi könyvespolcunkra. Egyenlőre még ódzkodom ettől, hiszen sokszor hivatkozunk az ottani irásainkra és segithet másoknak az olvasgatása.Mindenesetre megkértem Gyuszit, hogy oda is szerkesszen valami figyelemfelhivást, hogy a képek a mi tulajdonunk, az engedélyünk nélkül nem felhasználható. 

Természetesen irtam a hölgynek, válasz még nem érkezett! Az a legjobb, hogy volt aki neki tulajdonitotta a képet, hogy ő van rajta, mivel nem jelölte meg, hogy honnan is származik a kép. Mentségére legyen mondva, hogy semmi negativumot nem irtak a képre, de Eszti mégis szeretné, ha leszedné. Már csak azért is!

Próbáltam nagyon kulturáltan irni az oldal tulajdonosának, nagyon szimpatikus hölgy a képek alapján, van neki is egy kisgyermeke. Kérdeztem tőle, ugye nem örülne, ha az ő gyeremeke képét bárki, bárhol felhasználná ugy, hogy ő nem tud róla? Remélem megérti, hogy nem bántani akartam őt!