Nyaralásunk alatt rendszeresen akartam írni, de rájöttem, hogy unalmas lenne minden nap azt olvasni, hogy: jól bereggeliztünk, nagyokat sétáltunk a kutyussal, áztattuk magunkat a jakuzziban, jól beebédeltünk, csocsóztunk, pingpongoztunk, jól bevacsoráztunk, áztattuk magunkat a jakuzziban stb. Szóval a szokásos dolgok, amikor nyaral az ember.

Inkább írok a kastélyszállóról, amiről kicsit vegyes véleményünk alakult ki a végére.

A szálló egy felújított kastélyban kapott helyet – minő meglepő, ezt már a nevéből is kitalálható. Az oda vezető kátyús, rozoga útról a szálló üzemeltetői nem igazán tehetnek, az inkább a magyar állam szégyene. Tovább ront az első benyomáson, hogy tanyák, romos épületek és toldozott-foldozott kalyibák mellett haladunk el, de erre megint csak kevés befolyása van a szállónak. Ezt feledteti velünk a minket fogadó park látványa, amikor behajtunk a kapun. A terebélyes fák, az ápolt gyep, a hangulatosan csobogó szökőkút és a kis tavacska az aranyhalakkal illik a vidéki kúria hangulatához. A főbejárat előtt, a gyepen szalagokkal díszített boltív jelzi, hogy nemrég esküvőt tartottak itt.

A recepciós kedvesen fogad, mindenben segítségünkre van. A szolgálatkészség elvárható a vendéglátásban, mondhatja bárki, de ettől még jól esik, hogy tisztelettel beszélnek az emberrel.

Két háromágyas szobát kapunk egymással szemben, egy emelettel a lejjebb. A folyosón metszetek idézik a régi korokat, amikor az eredeti tulajdonosok élték jómódú mindennapjaikat e falak között.

A szobánk boltíves mennyezete, vastag falai valóban kastély jelleget adnak az épületnek, a sötétbarna, korabeli stílusban készült szekrénnyel és komódokkal sajátos miliőt teremtenek. Kár, hogy a falon beázások foltjai éktelenkednek, amelyek az eső mennyiségével egyenes arányban növekednek ottlétünk alatt.

A szállodák jellegzetes fehér törölközői mellé fürdőköntösöket is kapunk, ami jól jön amikor a jakuzziból kijövünk. Az időjárás ugyanis nem kedvez nekünk, a kánikula helyett felhős ég és eső fogad, mintha Belgiumból hoztuk volna magunkkal. A szabadtéri medencébe egyetlen egyszer merészkedik be két csemeténk, de akkor sem lubickolnak sokáig, a vihar bezavarja őket a fedél alá.

Az alagsorban lévő játékokkal kárpótoljuk magunkat, csocsóbajnokság után ping-pong játszmák, teke után légkorong-párbaj segít múlatni az időt. Jobb is, hogy nem a szobában pihenünk, amúgy sem tudnánk, mivel a fal másik oldalán a felboruló tekebábúk robaja második világháborús robbanások érzetét kelti.

Este a játéktól elpilledve tévézünk még elalvás előtt, kár, hogy alig jön be nézhető csatorna. Internetezhenénk is helyette, de csak ritkán van kedvünk felmenni a nagy tárgyalóba, ami az egyetlen hely ahol elérhető a wifi.

A kaja nagyon finom. Az első napokon még sopánkodom, hogy nem lesz ez így jó, öt kilóval nehezebben megyek vissza, de nagylányom meggyőz: kit érdekel? Most nyaralunk, jól érezzük magunkat, majd fogyózunk egy kicsit amikor újra kezdődnek a dolgos hétköznapok. Így hát jóízűen kanalazzuk a finom leveseket, és falatozzuk a töltött káposztát, rántott húst, pörköltet, aranygaluskát, túrós rétest, és még sok-sok más finomságot. Eleinte kicsit bosszant némelyik pincér flegmasága, de aztán inkább az ételekre koncentrálunk.

Kár, hogy Tassot nem lehet az étterembe bevinni, ellentétben a német és osztrák éttermekkel, ahol útközben ettünk. Benn hagyjuk a szobában, és elkerülendő az első napi balhét, amikor ugatásával borzolta a többi vendég kedélyét, felkapcsoljuk neki a tévét. Nem tudni, hogy a kultúrszomja-e az oka, vagy csak a tévé zaja nyomja el a kinti hangokat, de nem ugatja meg az ajtó előtt jövő-menő embereket. Időnként hosszú sétára megyünk vele, amire elkisér bennünket Kastély, a szálló fekete, túlsúlyos és szemtelen tacskója.

Az egyik este családi masszírozásra fizetünk be – na nem egyszerre az egész családot, de Barnus kivételével mindegyikünket ellazítja a kellemes masszázs. El is határozzuk, hogy ezt megtanuljuk, és otthon egymáson gyakorolva fejlesztjük ki masszírozó-tehetségünket.

Az utolsó napon új díszítést kap a parkban lévő boltív, délután ifjú pár esküszik örök hűséget egymásnak. Amit persze követ a lagzi, és egyáltalán nem irigyeljük a nagyterem közelében elszállásolt vendégeket, nem sokat pihenhettek éjjel egyig, amíg a zene el nem hallgatott.

Szombaton reggel becuccolunk a kocsiba, és a számla rendezése után az elmúlt öt nap alatt kapott szolgáltatások ár-érték arányán morfondírozom. Jövőre talán mégis Spanyolországba kellene mennünk nyaralni?