Tegnap orvosnál voltunk Barnussal, minden rendben vele. Pár vitamin nem akar felszívódni a szervezetébe, megbeszéltük, hogy következő alkalommal elviszem az Aloés könyvemet, abban meg tudom mutatni, hogy mit tudok én adni Barnusnak aztán, meglátjuk. Egyszer már volt nagyon alacsony a vas a szervezetébe, akkor a gyógyszerek mellett adtam neki az Aloét is, hamar rendbe is jött. Itt nem is ismerik az Aloét, tehát meg kell őket győznünk arról, hogy jó lesz az nekünk, május közepén megyünk, addig össze szedem magam. De különben hízik, nő, minden  rendben vele (kinőtte az összes ruháját, vennem kellett új pólókat, nadrágokat, gondolom őszre ezeket is ki fogja nőni, nem baj!) , jókedvű, okos kisfiú, ebben nagy köszönettel tartozom Brigittának, a tanító nénijének, aki szeretettel, odafigyeléssel vigyáz rá is mint a többi porontyra, csak néha egy kicsit rá jobban oda kell figyelni.

Aztán délután miután haza mentünk a suliból újból leesett a kötés Eszti kezéről, másnaponta kell kötnöm, mert állandóan kicsúszik a sínből az ujja. Egyre jobban nem tetszett nekem amit láttam, sőt úgy tűnt, hogy valahol belül még mindig vérzik, friss, egész eleven piros bevérzések is voltak az ujján. Gyuszit felhívtam, hogy mi legyen, bár ő ismer, nagyon aggódós vagyok, ha a gyerekeimről van szó! Ilyenkor életbe lép az anyatigris akció, és nem nagyon tud meggyőzni senki arról, hogy nincs igazam (nagyon sokalltam azt a 12 napot, amit adtak a következő vizsgálatig). Így aztán szépen beültünk a kocsiba délután 5-kor és felvettük Gyuszit, majd irány a ST. Elisabeth ügyelete megint. Nagy szerencsénk volt, újra az a doki volt, aki előző hét szerdáján látta Eszti kezét. Megnézte, bosszankodott, hogy miért nem látta még orvos, elmondta, hogy aggódik, amiért Eszti egyáltalán nem tudja mozgatni az ujját, tart attól, hogy az ínszalagok megsérültek, ezt az ujjat már látnia kellett volna szakorvosnak a letört csont miatt is. Készített még egy felvételt, hogy mi a jelenlegi helyzet, és ő beszélt személyesen a szakorvossal, ma (kedden) mehetünk 2 órára, fogadnak minket. Na, ez lett a vége, illetve még nincs vége. De a doki bosszúsága nem tetszett, megint el kezdtem aggódni, hogy csak ne legyen semmi baj. Hamarosan kiderül, hiszen indulunk az iskolába Esztiért.

Érdekesen alakult ez a hetem, már így előzetesen is. Csak amit tudok! Hétfőn orvosnál voltunk Barnussal, este Esztivel ügyeleten. Kedden reggel 8-ra kellett mennünk az iskolába az igazgató nőhöz. Onnan már nem értem volna be a bankba (új szerződéseket kötnek az autókra, meg kell újítani), délután kettőre megyünk Esztivel orvoshoz, délután 4-kor már az alsósok Iskolaszéki ülésén kellene ülnünk. Szerdán még nincs semmi, rövid nap, talán nyugis is lesz. Csütörtökön megyek a bankba a keddi időpont helyett, este fogorvos. Közbe készülnünk kell, mert Dávidkám jövő hétfőn reggel indul Dublinba péntekig. Mennem kellett volna órára hetente kétszer, a barátosnémmal is kellene már találkozni. Péntek kiesik, mert egész nap rohangálok a suli és a lakás között. De jól vagyok! Csak időnként összeszaladnak a dolgok. Leginkább Eszti keze aggaszt, ez nem volt betervezve (bár az ilyen balesetek soha nincsenek).

Hát most aggódom, aggódom, mosolygok, aggódom!