Csütörtökön nagy szomorúság ért minket. Oszi csak nem akart meggyógyulni, el kellett vinnünk orvoshoz megint. A doki bácsink helyett most egy nagyon aranyos, kedves doktor néni rendelt. Megvizsgálta, kapott két szurit és csak 30 %-ot adott neki a túlélésre, valami vírus megtámadta a szervezetét, lázas is volt. Kaptunk valamilyen speciális cicakaját, amit fecskendővel kellett neki adagolni, mert nem tudta a fájdalomtól kinyitni a száját. Szegény Katinkám nagyon féltette a cicát. Már nagyon lefogyott, csak feküdt és sírt, mert fájdalmai voltak. Aztán képzeljétek, pár óra múlva feléledt a cica, el kezdett enni. Már nem sírt annyit és olyan keservesen. Katinkát kiválasztotta pótanyukának, ő meg lelkesen hozta-vitte.

Péntek is Oszi dajkálásával telt, ebéd után volt jelenésünk az orvosnál. Egy hősnek nevezte a doktor néni. Velünk örült a javulásnak, nagyon aranyos volt. Azért még kapott egy kis szurit, kaptunk még hétvégére cicakaját, instrukciókkal elbocsátottak minket, ha nincs gond, akkor nem is kell mennünk többet. Rajtunk és Oszin sem fog múlni!!! Még azt el szeretném mondani, hogy mivel menhelyről hoztuk a cicát az állatorvos jóval kevesebbért látta el. Ezzel is támogatják itt egyes orvosok, hogy menhelyről hozzanak ki állatot az emberek. Persze ez nem kötelező az orvosokra nézve, szerencsére a miénk pont egy ilyen jótékonykodó, kedves orvos. Aztán délben telefonált Gyuszi, hogy hamarosan letelik a licitálási idő az e-bay-on, egy kalitkára licitáltunk. Az utolsó 5 percet együtt izgultuk végig, és az utolsó beérkező legmagasabb licit 3 század másodperccel az övé volt. Este persze el is mentünk a kalitkáért, össze is raktuk, a viskóból átköltöztettük a pintyeket, sirálykákat a villába. Le is fényképeztük őket, majd betesszük a képet. Sokáig néztem őket, hogy ismerkedtek az új hellyel, nagyon aranyosak voltak.

Szombat legnagyobb híre, hogy Eszti szülinapja volt. Megbeszéltük, hogy vasárnap tartjuk, mert szombatra már volt egy programunk nekünk is, nekik is, Katinka sem volt itthon. Délután a változatosság kedvéért megint Katáékhoz mentünk, fórumos buli volt. Ez egy egyre bővülő társaság megpróbálunk segíteni egymásnak, az újonnan érkezőknek. Befogadunk mindenkit, vannak itt EU-ban dolgozók, bankban dolgozók, ilyen-olyan üzemben foglalatoskodó, tanító. Sokszínűek vagyunk már, szerencsére egyre többen. Lassan már egy éve lesz, hogy kiléptünk a számítógépből, arcot kaptunk és hol itt, hol ott összejövünk férjestül, gyerekestül, pereputtyostul. Egy ilyen alkalom volt megint szombat este. Jókat beszélgettünk, jókat ettünk, jókat nevettünk, a gyerekek is jól szórakoztak. Míg este 8 után nem jött a telefon, hogy feljött a szennyvíz a lakásba. Na, akkor rohanás haza. Nem volt olyan nagy a baj, de mivel már hetek óta szóltunk a tulajnak, hogy valami gond van, igen mérgesek voltunk, mert nem történt még semmi. Oszi gyógyul, ma már játszott is!

Vasárnap pihiztünk, ez olyan lötyögős nap volt. Ki tanult, ki játszott, ki filmet nézett. Én meg dobostortát sütöttem Esztinek. Le is akartuk fényképezni, de a nagy ünneplésben elfelejtettük, pedig állítólag nagyon jól nézett ki. Az íze biztos rendben volt, mert már morzsa sincs belőle. Oszi már nagyon jól van, talán már hízott is. Játszottak Fricivel, szeret papírzsepivel játszani. Remélem, mostanában már nem megyünk vele orvoshoz!