Címkék

Nagyon-nagyon csúnya idő volt ma! Hol esett, hol szakadt az eső és hűvös is volt. Olyan érdekesen esik itt időnként az eső, Esztikém először azt mondta, hogy esik a köd. Ici-pici sűrű eső esett ma többször is. Az augusztus idén sem hazudtolta meg magát, esős, hűvös. Nemhiába mennek a belgák ebben a hónapban nyaralni. Emlékszem, tavaly is beindult a fűtés, mert 18 fok alá ment a hőmérséklet bent a lakásban. Azért remélem idén nem így lesz, és aztán egy nagyon szép ősz lesz megint, mint az elmúlt két évben volt.

Esztikém volt fogászaton, hát itt azért nem ugrottak ám neki. Szóltam még az elmúlt alkalommal, hogy allergiás a lidocainra. Azóta konzultált a doktornő más orvosokkal, és egy allergiavizsgálatot kért más fajta fájdalomcsillapítókra, és csak ez után kezd hozzá bármihez. Örültem neki, hogy ilyen alapos, gondos, körültekintő. Persze lehet, hogy neki ez természetes, de nekünk valahogy nem. Miért is? Ezt most hagyjuk!!!

Barnuskám ma volt az első fociedzésen. Nagyon boldogan jött haza. Igaz csapzott volt, mert esett az eső és itt az esőben, hidegben, szélben is edzenek, de ennek ellenére tetszett neki. Össze sem lehet hasonlítani a tavalyival. Hetente két edzése lesz, Dávid holnap megy az elsőre, akkor neki is kettő lesz, az már négy nap. Remélem, még belefér a zenesuli is, mert azt még nagyon szeretnék. Nagyon jó hallásuk van a fiuknak, szeretném, ha ki tudnák próbálni magukat ott is. Majd meglátjuk, mert szeretném, ha a játékra is maradna idő. Azért lassan majd összeáll a dolog, ügyeskedünk.

Várjuk a napot, a jó időt! Halló! Napocska! Gyere! Már csak két hét a szünet! Bírd ki kérlek, legyen még jó idő a gyerekeknek, no meg nekünk is!