Este tíz óra, az autópályán megyünk hazafelé. Kedvesem vezet, rendesen figyelnie kell a Brüsszel felé futó forgalomban. A hátsó szakasz csendes, a gyerekek elaludtak, a kirándulás kifárasztotta őket. Boulogne-Sur-Mer kétszázötven kilométerre van tőlünk, két és fél óra autóval. Megéri a fáradságot és időt, a Nausicaa akvárium nagyon érdekes.

Gyerekkoromban azok voltak a legjobb kirándulások, amelyiken érdekes dolgokat láttunk, olyanokat amilyeneket addig még sosem. Gondolom így van ez saját csemetéinkkel is. Ahogy nő az ember, és egyre több mindent lát és tapasztal, egyre kevesebb amire igazán rácsodálkozik. Ezért ha felnőtt fejjel marad tátva a szája, az extra pontot jelent.

Ezzel az “Odanézz!” élménnyel gazdagodva tartunk most hazafelé, elraktározva emlékezetünkben a tengeri élővilág érdekességeit és furcsaságait. Na és viszünk néhány videofelvételt is, hogy néhány év múlva legyen miről felidézni a kalandot a hosszú téli estéken, csipszet ropogtatva, és egymás szavába vágva az emlékek sorolásakor.

Mert valószínűleg sokáig emlékezni fogunk a színes medúzákra, amelyek kecsesen lebegtek, a játékos pingvinekre, akik csinálták a showt, és az óriási rákra, amelyik elvileg kétezer méter mélyen él, és nagyon csúnya. Vagy a fókákra, akik hangos kiabálással követelték a vacsorát, ugyanúgy a cápákra, amelyek karnyújtásnyi távolságban úszkáltak. Sok olyan élőlény volt az akváriumban, amelyeket még életünkben nem láttunk. Kedvencem a fekvő hal, amelyik állandóan fekve úszik, ezért mind a két szeme az egyik oldalára nőtt (gondolom, hogy ne menjen bele a homok a tenger fenekén). De a homokból időnként kikandikáló kukacokhoz sem volt még szerencsém, és az angolnához sem, amelyiknek kedvenc időtöltése az elsüllyedt hajók csöveiben való tekergés.

Ezek a képek tolulnak fel a fejemben, ahogy a kivilágított belga autópályán sorra előzzük a kocsikat. Eszembe jutnak a mi halaink is, akik békésen éldegélnek a maguk hatvan liternyi világában. Nem is sejtik, hogy milyen különös rokonaik úszkálnak a végtelen óceánban. Azért nekünk is van egy különleges halunk. Nap közben elbújik, mert szégyenlős, de amikor azt hiszi, hogy senki sem látja, akkor előjön, és bemutatja egyedülálló produkcióját. Ő Subi, a mi éneklő halunk: