Nap lözben számítástechnikai tréningeket szervezek. Ez a munkám. Sok emberrel vagyok kapcsolatban, népes a főigazgatóságunk. E-mail a postaládámban:

Bonjour,
Pourquoi n’ai-je pas encore reçu ma convocation au cours n° 1502622 MIPS ?
Merci,
XY
(Jó napot,
Miért nem kaptam még meg a meghívómat a 1502622 számú MIPS tréningre?
Köszönöm
XY)

Csak így, direktben. Semmi sallang. Semmi fölösleges udvariaskodás. Csak csupasz tények, és a lényegretörő kérdés. Kár, hogy fogalma sincs arról, hogy ez nem is a tréning száma, hanem az ő igényléséé. Nem baj, úgyis van egy csomó időm, hogy a rendszerből kibogarásszam a rendes azonosítót. Azonnal több válasz is megfogalmazódik bennem, mint például ez:

Jó napot,
Csak.
Üdvözlettel

vagy ez:

Kedves XY,
Köszönöm levelét, amelyben az általunk szervezett MIPS tréning felől érdeklődik. Mielőtt kérdésére válaszolnék, engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét néhány udvariassági formulára. Ezek elősegíthetik, hogy a jövőben kellemes és gyümölcsöző kapcsolatot alakíthasson ki levelező partnereivel. …

Persze ezeket elhessegetem, és utána nézek a dolognak. Kiderül, hogy ma regisztrálta az igényét, a felettese ma hagyta jóvá, és ma érkezett a rendszerben hozzám. Néha az embereket izgatja, hogy mi a helyzet, ha utolsó pillanatban jelentkeznek oktatásra. Ez a tréning viszont több mint egy hét múlva lesz. Szóval az emberem szimplán tuskó. Vagy dixlexiás. Vagy csak az egyszerű francia szavakat ismeri. (Nem vagyok nyelvész, de valami gyanús a “n’ai-je pas encore reçu”-ben.)

Előveszem az udvarias énemet, és kényszerítem, hogy ő írja meg a választ. Nem szeretem felvenni az ilyen kesztyűt. Nem mások (esetleg rossz) hozzáállása határozza meg, hogy én milyen vagyok.