Leszívta az agyamat a délelőtti tréning. Nem, most nem én voltam az áldozat, én voltam az elkövető! Húsz ember ült velem szemben, és figyelte áhítattal a mondanivalómat. Na jó, nem mindig áhítattal, de azért érdekelte őket.
A bizottság rendszeresen alkalmaz ideiglenes munkára sztazsiereket. (Valaki lécci mondja már meg mi a magyar megfelelője, utálom amikor olyan szavakat kell használnom, amit nem tudok magyarul – őrizzük meg a nemzeti identitásunkat emberek!) Fél évre jönnek, mindenféle munkát végeznek (mármint takarítást meg ilyeneket nem), és fel kell homályosítani őket, hogyan is mennek a dolgok itt a főigazgatóságon IT vonalon.
Délelőtt ülök a tréningen, és nyomom a show-t. Tekintetem közben körbe pásztáz, keresem a szemkontaktust, egyrészt hogy lássam értik-e amit mondok, másrészt hogy lássam ki alszik. Szerencsére van érdeklődés, különösen amikor az olyan kérdésekhez érünk, mint például “telepíthetek-e saját programokat a számítógépemre?”, vagy “használhatom-e saját célra a telefont?”. Kedvencem a “hogyan lehet módosítani a proxy szerver beállításokat?” volt, amire a válasz: “megkérünk minden kedves sztazsier kollégát, hogy ne babráljon ezzel, egyébként sem mondjuk meg hogyan lehet!”
Az egész a régi időkre emlékeztet, amikor vámszakértőként egy vámügyintézői tanfolyamon tanítottam. Nagyon sajnáltam szegény hallgatókat, egész nap tömtem a fejükbe a vámjogot. Ráadásul szombaton. Nyilvánvalóan nagyon szerettek érte. Elvégre megtanítottam őket vámosul, ami új szakmát jelentett a számukra. Nna az ő tekintetükben láttam néha amit az IT szakma memória túlcsordulásnak nevez: amikor megtelik az agy, és nem képes többet befogadni, csak egy kávé, cigi vagy egyéb pótszer, és egy jól elnyújtott szünet után.
Most nem ez a helyzet. Olyan dolgokról van szó, amelyeket azonnal használni kezdenek, mihelyst kiteszik a lábukat a teremből. Ezért érdeklődőek, kérdeznek. Bevetek néhány tréfás megjegyzést is, ne csak a száraz tudomány maradjon meg bennük, hanem a hangulat is oldott legyen. A jó öreg Geert-től, külsős trénerünktől tanultam egy-két trükköt, hogyan lehet a hallgatókkal megteremteni a jó kontaktust, ő ennek nagy mestere. Most azonban nincs erre lehetőség, túl sok a hallgató és túl sok az anyag. Maradnak a tréfák, és néhány izgalmas részlet a műhelytitkokból.
Lassan újra belejövök a tanításba, de jobban szeretem a kevesebb résztvevőt, amikor tényleg élvezetesebbé lehet tenni egy tréninget.
Hír: az Euraktívban olvasom, hogy egy felmérés szerint 22 évvel van lemaradva az európai gazdaság az amerikaitól.
Vélemény: mit is mondhatnék erre? Nehéz elhinni, amikor az átlag amerikai olyan egyszerű kérdésekre sem tud válaszolni, hogy “Tudna mondani egy államot amelyik neve U-val kezdődik?” (Kedvenc válaszom a Yugoslavia, de a megkérdezettek egyikének sem jutott eszébe az USA.) Vagy arra, hogy “Milyen vallást gyakorolnak a buddhista szerzetesek?” azt válaszolja, hogy iszlám. Vagy amikor egy hamis térképen nem veszi észre, hogy Ausztrália nevét kicserélték Irakra. Az erről készült riport még mindig fenn van a Youtube-on (angol), lehet röhögni csodálkozni. (A linkre Detti blogjában bukkantam.)
... szemünkben a világ ... Belgiumból 