Békésen autózunk a meghitt belga esőben, lépésben araszolgatunk a szokásos dugóban. Kisebbik lányom füstölög magában, valami nem úgy sikerült, mint szerette volna. Nem is bírja sokáig, kitör belőle:
– Bakker, ezt nem hittem volna!
Atyai ösztönöm rögtön működésbe lép, mert megüti a fülemet a nem gyereknagylány szájába illő szó.
– Hé! Hogy beszélsz?
– Miért? Nem is mondtam csúnyát.
– Na és a bakker?
– Jaj apuci, az éppen hogy nem csúnya, hanem helyettesít egy ronda szót!
– Na igen, de mivel már mindenki állandóan használja helyettesítésre, ez is csúnya lett.
– Igen? Akkor ezt mivel magyarázod? – azzal kimutat az ablakon. A mellettünk elhaladó kamionon felirat: bakker. Csókoltatom a belgákat! Így nem lehet gyereket nevelni!