Franciaóra, videót nézünk, francia híreket. Magyarországról szólnak. Szeptember 18-ról.
Ülök a francián, negyedik szint, első óra. Új tanárnőnk van, lelkesnek tűnik, olyannak akinél produkálni kell, nincs mese. Hozzáállása találkozik elhatározásommal, hogy nekifekszem a tanulásnak, és sikeresen veszem ezt a szintet. Ismételjük a nyelvtant, rövid levelet írunk, beszéltet bennünket. Az egyik gyakorlat egy rövid hír megnézése videóról. Hétfő este vagy kedd reggel vette fel az egyik francia csatornáról. Igen, a budapesti zavargásokról szól.

Aktuálisak lettünk, ezernégyszáz kilométerre, Európa fővárosában is. Nem akarok belemenni fejtegetésekbe, tőlem kompetensebb emberek kifejtették már a véleményüket, elhangzottak az érvek és ellenérvek. Azonban van egy érdekes szempont, amivel csak most szembesülök.

Nézem a híradásokat – már az olyan adók is hírt adnak róla, mint a CNN, TF1 – és aggódom ezért a kis országért. Olvasom a híreket az interneten, nézem az értelmetlen pusztítás képeit, és szívem összeszorul. Fél kontinensnyire a hazától új értelmet nyer a magyarság. Idegenben minden nap emlékezteti valami az embert nemzetiségére, sokkal inkább mint tízmillió honfitársa között.

Amikor Franciaországban voltak a zavargások, aggódtunk. Túlságosan is közel volt, még Belgiumban is voltak gyújtogatások, hőzöngések. akkor is figyeltük a híreket, hiszen körülöttünk zajlottak az események, közelről érintettek bennünket. Most másképp aggódunk. Innen, ezernégyszáz kilométerről féltjük azt az országot, amelyhez még mindig oly sok kötelék fűz, ahol a szeretteink élnek, és ahol rengeteg kedves hely vár, amikor hazalátogatunk.

A franciatanárnő persze minket, magyarokat szólít föl, hogy foglaljuk ösze a videón látott hírt. Sajnálom, hogy még nem tudok annyira franciául, hogy mindezt elmondjam neki.