Tegnap úgy vonult végig az időjárás Brüsszelen, mint egy szeszélyes királykisasszony. Hajnalban morcosan ébred, fagyos hangulata tíz fokra nyomta le a hőmérsékletet. Felvetette az emberekkel a dzsekiket és pulóvereket, felhúzatta a cipzárakat.

Délelőtt füstölgött magában, égi palotájában fel-alá járkálva sűrű felhőket tornyozott egymásra. Szél szolgájával egymás alá gyúrta-gyűrte a felhőrétegeket. Délben kirobbant haragja, és sűrűn záporozott a már amúgy is nedves városra. Bezavarta az embereket a kávéházak teraszáról, és bőrig áztatta az óvatlan, esernyő nélküli járókelőket. Diónyi esőcseppekkel toporzékolt, könnye záporozott, mintha dézsából öntötték volna.

Atyja bált ígérhetett neki estére, mert délutánra kedve felderült, széthessentette a felhőket, és napfényes mosolyával örvendeztette meg földi alattvalóit. Késő délután, a mulatságra készülődve mérgesen vágta sarokba tavalyi báli ruháját, és hirtelen haragjában jégesőt szórt a földre, emlékeztetve népét hatalmára. Szerencsére gyorsan előkerült az udvari szabó az új ruhával, és szent volt a béke újra.

A nap nyugtáva elvonult udvartartásával együtt, hogy a földgolyó másik felén kimulassa magát, és reggel új szeszélyeivel tegye próbára az emberek türelmét. Ahogy nézem, ma reggel jó kedvvel ébredt, álmosan, lustálkodva ki-ki mosolyog paplanja alól szorgos népére.