… ennek oka az ami pont ma egy éve kezdődött. 😞

Emlékszem riadtan nem akartuk elhinni a híreket, hogy elkezdődött mégis az a háború. 😓 Pedig sokan mondták nem lesz. Aztán lett. Sok-sok ember elindult, hátrahagyva mindenét. Útra keltek. Sokan fogták a kis motyójukat és mentek autóval, vonattal, gyalog.

Megrendült a világ, sokan, nagyon sokan erejükön felül tettek, csupán azért, hogy segítsenek azokon, akik menekülni kényszerültek. Itt Belgiumban is kellett idő, míg beállt a rendszer, a regisztrálások menete. Éjszakákon keresztül várták sorukat a családok. Küldtünk mi is ételt, szendvicseket, tisztálkodási szereket. Ezt megcsináltuk párszor, akkor erre volt a legnagyobb szükség.

Pár nap múlva jött a hír, egy barát ott maradt. Jönne, segítség kell, hogy várják őket, hiszen megsérült. Napi, mit napi, óránkénti kapcsolatban voltunk velük. Féltek, rettegtek, de jönni kellett, fogytán voltak mindenben. Elindultak,  a várakozás néma óráit senkinek nem kívánom. Majd jött a felszabaditó üzenet, már elhagyták a régiót, közelednek a határhoz. Az út elkezdődött egy másik ország, egy másik élet felé. Pár hét múlva Katinka pont Magyarországon volt a menekülteket fogadó központban fordítani, ruhát válogatni, fogadni a vonatokat, amikor megjelentek ők. Felhívtak video chat-en, mindenki sirt. 💔 Jó volt újra látni őket. Épségben. ❤

Majd újabb izgalom pár nap múlva másik család miatt, ami ki is tartott évvégéig. Ez a barát már a karácsonyi asztalt ülte körbe velünk. Mára a felesége is itt van, ott is teljes a család.

3 hete jött a kérdés, befogadnánk-e egy családot? Nekünk nagyon a szívünkben volt ez, jelentkeztünk még nyáron az önkormányzatunknál, ki is jöttek megnézni valóban tudunk-e adni helyet pár embernek. Nekünk csak egy kérésünk volt, ugye a glutén. Ide nem hozhat be senki gluténtartalmú ételt. Semmilyet. Allergiások is vagyunk Barnussal a búzára, kizárt dolog, hogy újra átéljük azt amiben évtizedekig éltünk. Az a válasz jött, hogy ilyet nem lehet kérni. 😞 Szomorúan tudomásul vettük, de közben ott volt bennünk az is, hogy talán egyszer majd pont ránk lesz valakinek szüksége. Három hete jött az a kérdés amire vártunk. Elmondtuk a problémánkat, jött a válasz, nem baj. Majd egy átizgult hétvége után a házunk elé gördült egy kicsi autó, amiből zavartan szállt ki egy fiatal pár. Mi megöleltük őket, mosolyogtunk, kicsit pityeregtünk. Felébredt a kicsi fiú is, a kis csillogó szemű, mosolygós, huncut fiúcska. 

Azóta itt vannak nálunk. 🙂 Gyuszi már előre kért nekik mindenhová időpontot, mentek időre. Nagyon komolyan veszik. A papír a kezükben és mennek. Mosolyogva mutatták amikor megérkezett az első levelük, benne a hivatalos dokumentumokkal. Mára elértük, hogyha lassan is, de megnyugszanak. 

Most itt szünet van az iskolákban, de jövő héten már mennek a kisfiúval az iskolába, kaptak időpontot állásközvetítőhöz, kezdik a nyelviskolát a szülők is. 

Ma reggel együtt néztük a video-t amin összegyűjtötték a városok képeit, ahol a nemzeti jelképek az ukrán zászló színeiben világítottak szolidaritásuk jeleként. Nekik is, nekem is összeszorult a torkunk. 

Nem beszélünk a háborúról. De ők mesélnek. Néha megszólalnak, olyankor ha kérdezünk válaszolnak. De nem szeretnénk őket mindig emlékeztetni mi elől jöttek el. 

Igy is tudjuk miért ücsörögnek csendben, sötétben a szobájukban. Hiszen megtudtuk, hogy este drónok elől igy tudtak elbújni, igy nem hívták fel a figyelmet magukra. Szomorúan mesélték, hogy a régi közös orosz-ukrán oldalon ujjongtak az oroszok ha kilőttek egy rakétát, ők meg félve lapultak 30-40 másodperc múlva, mikor hallották  közeledtüket az otthonukhoz. Olyan helyről jöttek, ahol ma a világon senki nem akarna élni. Isten kegyelme, hogy életben maradtak. 

Hálás vagyok annak a két embernek, aki segített nekünk a fogadásukban. Kaptunk gyermekágyat és sok játékot a kisfiúnak. Bár autóval jöttek és hoztak pár dolgot magukkal, ez a kicsi csillag azóta is ezekkel az itt kapott játékokkal  játszik. Talán azért, mert érzi, hogy szeretettel adták mindet.

Itt tartunk most. Emlékezünk az eltelt egy évre. Mindenki másképp. Nekünk, akik együtt érzünk velük ez a lelki fájdalom, nekik a rémület és az elképzelhetetlen szomorúság is társul mellé.