Bizonyára sokan leírták már a véleményüket, nekem talán kettő került a szemem elé amikor felléptem pár percre a facebook oldalamra. Viszont jelen esetben talán leírhatom a véleményemet. Ami nem feltétlenül fog tetszeni mindenkinek. De nincs is senki az én bőrömben. És ne felejtsük el, nincs két egyforma ember, tehát vélemény sem.

Pár éve volt nagy cirkusz, mikor egy humorista, hát, hogy is mondjam szépen, szóval egy szemmel láthatólag nem egészséges embert tett a humora tárgyává. Nagy felzúdulás volt, nagy felháborodás, azonnali bocsánatkérés, stb. stb. Joggal. 

A gyerekeim is kaptak jelzőt amiatt, hogy állandóan köhögtek óvodában, iskolában. És mivel védtem őket én magam is céltábla lettem ezáltal. Szóval saját bőrömön megtapasztaltam hasonló érzéseket, amiket más emberek, legyen egy híresség, vagy egy átlagos ember. Teljesen mindegy kiről van szó. Egy a lényeg, ember. 

Egyik bejegyzés arról szólt, hogy hormonzavart kapott, kihullott a haja, ő röhög rajta a legjobban. Míg mások a súlyuk miatt humorizáltak magukon. Csak egyetlen dolgot felejtettek el ezek az emberek. Ezt ők maguk tették meg, magukra mondtak jelzőket. Kíváncsi lennék, ha ugyanezeket a jelzőket mások szórnák rájuk, akkor is igy nevetnének? Most lehet azt gondolják, hogy ja, persze. Álljunk már meg egy pillanatra és gondold végig. Talán mégsem esne jól, ha Kis Juliska, aki még csak annyi fáradtságot sem vett, hogy utána nézzen, hogy mi is lehet esetleg a bajod de gúnyolódni merészel veled, a betegségeddel? Biztos vagy benne, hogy nem fájna? 

A pofonnal nem értek egyet, de megértem.

Időnként, egy-egy gyerek gúnyolódását meghallva szerettem volna a gyerek szüleivel üvölteni sírva, zokogva. Mert nem egy óvodás gyerek gondolatait hallottam, hanem a szüleiét. Milyen jogon merészel ilyen kijelentéseket tenni? Miért? Mikor arra nem vette a fáradtságot, hogy megnézze akárhol, utána járjon, mit is jelent a gyermekeim betegsége? Hogy nem veszélyes senkire, nem veszélyes az ő gyerekeire? Hogy miért merészel engem elítélni, hogy milyen anya vagyok, hogy nem viszem a gyerekemet orvoshoz, hiszen 6 évesen ugy köhög mint egy 80 éves aki egész életében dohányzott? Közben fogalma sem volt a mindennapi küzdelmeinkről, hogy akkor is egy mosolygós gyermeket neveljek aki örül az életének. Hogy mennyi fájdalom és lemondás volt minden napunk de ő erről semmit nem tudott, azt viszont megengedte magának, hogy véleményt mondjon rólunk. 

Soha nem viccelődtem a cisztas fibrosis-sal és semmilyen más betegséggel! Soha! Egy betegséggel nem viccelődünk! Mindegy, hogy felnőtt-e, gyermek-e. Senki nem várja el, hogy az emberek minden betegségről tudjanak csípőből. Sajnos nagyon sok van a világban. De ha már viccelődni szeretnénk vele akkor ugyan nézzünk már utána mégis mi az, milyen tüneteket okoz és milyen azzal élni. Fájdalmat okozni nagyon könnyű. A sebeket meggyógyítani már közel sem olyan könnyű. 

Egyetlen betegséggel sem lenne szabad viccelődni! Soha! Mert nem kérte ezt senki, csak ez jutott, és ezzel kell együtt élni. 

Ha valaki majomnak maszkírozza magát és igy megy az emberek közé az lehet a nevetés tárgya, hiszen ő maga csinálta magával. Akkor vállalja is a következményeit. De ez nem összehasonlítható egy akaratunkon kívül szerzett betegséggel, melyek bizony láthatóak, hallhatóak is lehetnek. Jó lenne ezt végiggondolni és innen, erről az oldalról is szemlélni.

És még egyszer, a pofonnal nem értek egyet. A tehetetlen dühvel igen.