Címkék
Előre szólnak, felhívják a figyelmet erre a hétre. Kérik, hogy fejezzük ki tiszteletünket a munkások előtt. És sokan valóban meg is teszik. A múltban láttunk már kis csomagocskákat a kukák tetején, rajzokat, köszönetnyilvánítást.
Tavaly már mi is köszönetet mondtunk, szerettem volna ha idén sem marad el. Mert bizony jönnek akkor is ha szakad az eső. A nyári melegben már reggel 5-kor úton vannak. Az eltelt 4,5 év alatt talán kétszer fordult elő, hogy a téli hó és jég idején nem jöttek, mert balesetveszélyesek voltak az utak. De ezeken kívül mindig jönnek. Itt nem nézik le őket, ha kutyasétáltatás közben találkozunk velük mi is köszönünk nekik, sokan látjuk intenek és türelmesen várakoznak a kukásautó mögött ha éppen egyfelé vezet az útjuk. Itt valahogy nem ülnek rá a dudára, tudják, hogy ők is a munkájukat végzik és tényleg látszik rajtuk, hogy igyekeznek.
Időnként bemutatják egyik-másik munkatársukat, akik mesélnek magukról, hogy napközben szemetet szednek, este pedig mennek pincérkedni, tanulni vagy teljesen más munkát végezni.
Idén tettek ki pár ötletet az oldalukra, hogy mikkel tudunk kedveskedni és elismerni a munkájukat. Ezt a plakátot ragasztottam én is ki az ablakunkra oda, ahová a szemeteszsákot és a kukákat szoktuk tenni.
Jó kis naptárunk van ahol fel van jegyezve és aplikációval is segítenek, hogy mikor milyen fajta szemetet visznek, majd erről egyszer írok. Innen tudtuk, hogy pénteken két csapat is fog felénk kétféle szemetet gyűjteni. Elmentünk a boltba, hogy vegyünk nekik valami finomat, valami olyat amit eltudnak fogyasztani ha egy picit megállnak. Igy vettünk egy-egy nagy doboz szőlőt, egy-egy nagy doboz fánkot és inni valót. Minden autón hárman vannak, igy mindenkinek jutott. Remélem. Kinyomtattam két plakátot és a csomagocskákra ragasztottam.
Elkellett mennem itthonról, a fiuknak online tanitás és munka volt, igy nem látta senki, mikor elvitték a csomagokat. De nem is ez a lényeg. Remélem mosolyt csaltunk az arcukra és érezték mennyire becsüljük a munkájukat! 😊😊😊