… valamelyik mindig kiemelkedik kicsit. Hol a tanulmányaik, hol a munkájuk, sikereik emelik őket kicsit a szívünkben előre egy időre. Ilyenkor az egész család boldog és örül, hiszen a sikerek amelyeket elértek csakis őket igazolja, hogy jól választottak, jót csinálnak.

Most Dávid fiunk sikerei melengeti szívünket, a család szívét. Nagyon sokáig kereste az útját. Próbálkozott ő, de totálisan igaz volt ahogy a nővéreire is annakidején, amig nem voltak a helyükön addig nem tudták szívvel-lélekkel csinálni azt amibe belekezdtek. Csak csalódás és feladás lett belőle. 

Aztán itt jön be a jó kis mondás, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Bizony azok. Egy nyári diákmunka, találkozás valakivel, szimpátia és a sok együtt eltöltött idő, a beszélgetések után egyszer csak kinyílt egy lehetőség. Felcsillant, talán ez lesz az? 

Az utóbbi három év már történelem a családunk életében. Dávid megtanult küzdeni, harcolni, éjszakázni, gyötörni magát és fel nem adni. Hihetetlen dolgokon ment keresztül, mára egy teljesen más fiatalember áll előttünk, akire büszkeséggel nézünk fel. 

Sosem felejtem el, hogy érettségi évében már annyira el volt veszve matematikából, hogy ő közölte, neki erre úgysem lesz soha szüksége, úgysem tudja megtanulni, vállalja, hogy meg fog bukni. 🤐 Nagyszerű tanára volt, akivel emberileg nagyon szerették egymást, de sem ő sem mi nem tudtunk ezen változtatni, megtörtént ami megtörtént. Nem tudom a többi diáknak kellett-e ez az utolsó évi tananyag eddigi életében, de ennek a fiatalembernek totálisan kellett volna. Tudta, ha nem csinálja meg a matek vizsgát akkor nem mehet tovább az egyetemen. Egy őszinte levelet irt a tanárának. Elolvastatta velem, még sirtam is. Éreztem, és biztos a tanára is, hogy mennyire őszinte és mindent megakar próbálni. Egyetem mellett felkészítette ez a nagyszerű ember és elsőre átment a matek vizsgáján azt hiszem 14-est kapott. Na akkor megint sirt mindenki. Az lett az alap neki. Ha ezt véghez tudta vinni, akkor hol a határ? Nincs határ. 

A diplomáját már tavaly megírta. Online tanitás volt a covid miatt egész tanévben, talán egy hetet jártak tavaly ősszel. Nehéz volt igy. De létrehozott valamit. Mi meg csak álltunk és ámultunk. Ő mi fiunk? 

A védés napján volt egy másik vizsgája is, ezért  az egész család duplán izgult. Már eltelt az idő, nem hívott. Nem bírtam tovább, rácsörögtem.
-Anyuci, csúszik az egész, de mindjárt én jövök. Gondolj rám!
Gondoltam, nagyon gondoltam. Később hívott, boldogan, hallottam a beszédén, hogy mosolyog megállás nélkül. Nagyon jól érezte magát végig, egyszerűen nem tudtak belekötni, sokkal több tanár volt online jelen mint kellett volna, hiszen a vizsga előtt 48 órával felkellett tölteni a vizsgamunkát és bizonyára látták, kíváncsiak voltak a védésre. Kérdeztem az eredményről, mindkét eredmény majd később lesz meg. Majd pár hét elteltével egy ujjongó hívás:- Anyuci, 19-es, érted? 19-es. Ebben az iskolában ilyeneket nem osztogatnak csak úgy. A másik vizsga pedig 17-es lett.

Igazából megvan minden vizsgája. Majdnem elsőre sikerült neki minden tanév, azt hiszem talán két pótvizsgája volt, az egyiket húzta magával mint egy koncot, de végül az is meglett. Szerintem ha a volt középiskolai tanárai ezt olvassák el sem hiszik. Idén még vár rá egy tervezés aztán a 2. félévben tanulmányi munka. Most arra keres helyet, leginkább külföldön az Erasmus program keretein belül, ha valaki tud egy jó lehetőséget akkor szóljon. 😊

Két hete pont itthon voltak a barátnőjével, előtte pár nappal kezdődött el a tanév. Kicsit morgott nekem, hogy képzeljem el, hogy mennyire odavoltak a tanárok a munkájáért. Ő abban reménykedett, hogy méltó lesz rá, hogy az iskola kiemelt diákjai között lehessen és felkerüljön az iskola főoldalára. De ezek szerint mégsem. 🤔 Mondtam neki sebaj, mi tudjuk milyen nagyszerű dolgot vitt véghez.

Erre másnap jött az üzenet:- Fenn vagyok a főoldalon!!! 😍😘🥰

Mesélte, hogy reggel egy igen nagy tekintéjű tanár akire ő mindig is felnézett ráköszönt amikor belépett az egyetemre:-Szia Dávid! Majd elájult, hogy tudta a nevét, meg ráköszönt. Aztán szóltak neki, hogy ugyan nézze már meg az egyetem honlapját. A játékot ő készítette, gyermekkori nagyon jó barátjának megmutatta és ő írta alá a zenét. Szóval vadi új. Az első videonál ott a neve, az az övé.

Dávid vizsgamunkája

Aztán jött pár nap múlva a hír, hogy a világ legjobb játéktervező és fejlesztő iskolái közül a az egyeteme lett az első ahol immár végzős. Az iskola ujjong, a hallgatók meg örülnek, büszkék. No meg mi is, hogy a fiunk ott tanulhat és nagyszerű eredményeket ér el!

A világ legjobb játéktervező és fejlesztő iskolája

Az egyetemi portfólióját itt lehet megnézni ✍

3_ddave néven megtalálható az Instagram-on is  folyamatosan tölti fel munkáit, hálás lenne ha akinek tetszik az jelezné és esetleg megosztaná az oldalát, hogy minél több emberhez eljuthasson! 

Kérlek segítsetek osztásokkal, kedvelésekkel. Sosem lehet tudni hová, kin keresztül juthat el a portfóliója pont ahhoz az emberhez akihez kell, akire szüksége lenne a továbbiakban. Mert tudjátok, Isten útjai kifürkészhetetlenek. ❤

És hogy nekünk milyen részünk volt ebben? Csak szeretni kellett, de azt nagyon. Érezni, hogy a nehézségek ellenére szeretné, tehát biztatni akár nap mint nap. Soha nem mondtam neki, hogy ez nem fog menni, adja fel. Mikor nagyon kikészült, mert túl sokat dolgozott, keveset aludt és nagyon fáradt volt akkor sem mondtam. Kértem gondolja át a napjait, hogy tudjon kikapcsolni az agya még ha csak rövid időre is. Nekem kellett mondani, hogy menj el bulizni, kicsit játszatok az öcséddel, nézz meg egy filmet, csak ne tanulj. Kapcsolj ki. Sokszor nem tudott, vagy lelkiismeretfurdalása volt, amiért nem azt csinálja amit kellene. Persze ha kicsit pihenni tudott az agya akkor újult erővel tudott nekikezdeni a munkának, és olyankor sok-sok óráig nem láttam megint. De boldogan jött, hogy kitalált valamit, ami nem sikerült most végre megvan. Vagy megálmodta a megoldást, reggel kiugrott az ágyból és már csinálta is. Sokszor sírtunk, sokszor nevettünk, de én végig rendkívül büszke voltam rá. A szemünk láttára formálódott nagyszerű fiatalemberré. Hála ezért a drága barátnőjének, mert kellett nagyon az ő szeretete is. Hála a kitartó barátoknak. Vannak páran, remélem egész életében ott lesznek amikor szüksége lesz rájuk. De legfőképp hála neki a kitartásáért, a makacsságáért, a küzdéséért. Még akkor is, ha tudjuk ezeknek a küzdelmeknek nem lesz vége amikor kikerül a nagybetűs ÉLETbe. Mert küzdeni mindig kell majd. Mert lesznek dolgok, amelyek nem fognak sikerülni elsőre, sőt másodjára sem, csak sokadjára. De már megtanulta, nem szabad feladni és érdemes küzdeni!