Címkék

, , , , , , , , , , , , , ,

Nagyréde és környéke málnatermelő vidék is volt. A gyerekek a málnasorokban nőttek fel. Amikor már elég nagyok voltak akkor vitték őket is.

Nekünk a kertben volt nagy málnaültetvény, de Gyusziéknak  a határban a végeláthatatlan sorok között jó pár. Együtt a család, ha lehetett egymás mellett, de volt amikor direkt más-más területek ültetvényeinek tulajdonosai lettek. A vidéki ember tudja, nem szabad egy helyen lenni semminek, mert jöhet jég, fagy, eső ami tönkreteheti a termést, de ha több helyen van a határban, akkor remélhetőleg nem lesz mind pl. a jég vagy a fagy áldozata. 

Bizony 6 hétig nyomtuk. Korán reggel mentünk, világosra már kinn voltunk, hogy ne a tűző napon kelljen kinn állni a sorok között. Persze kinn álltunk a tűző napon is. Mert le kellett szedni. Gyerekként sokat kínlódtunk, nem akartunk ott lenni, nem akartuk szedni, meg különben is elegünk volt meg melegünk, mindig leégett az arcunk és a vállunk, a lábunk meg világított olyan fehér volt. 😀 Amikor már olyan málnát telepítettek ami nem volt tüskés akkor már jobb volt, dehát a vessző akkor is hol itt, hol ott csapott meg. De mentünk, mert menni kellett. 

Családok összefogtak, beosztották kiét mikor szedik, nagyjából másnaponta kellett szedni mikor a zöme volt, de sokszor nem értünk a végére. De másnaponta meg a Mamáét szedtük, vagy valamelyik másik rokonét, tehát minden áldott nap kinn voltunk. Huuu, gyerekként azért nagyon utáltuk. Persze valamennyi juttatást kaptunk a végén, no annak már nagyon örültünk. 🙂

De tényleg a vérünkben is málnalé csörgedezik ma is. Akármerre mentünk idővel valahogy ott volt a málna a kertben. Mikor kiköltöztünk Belgiumba és kertes házba költözhettünk szinte az első között volt a málna ami a kertünkbe került. Mindig sajnáltuk ott hagyni, csak remélem, hogy megbecsülték az értékes töveket az utánunk beköltözők is. ❤

Legutoljára mondtam Gyuszinak elegem van, hogy ott kell hagyni, ültessük nagy dézsába. Igy is lett, persze kb. olyan volt, mintha csak életben tartottuk volna, kóstolók akadtak, de csak pár szem. Csak bekerültek a földbe megint. És teremtek a családunk örömére. No de ugye jött a költözés. Gyuszi órákig kínlódott vele, kiásta az összeset, azt mondta ő nem hagyja ott. Minden tövet külön zacskóba kötözött és kitettük a teraszra, hogy elültetjük. De elfelejtettük a nagy pakolászásba. Pár nap múlva vettem észre, hogy ott vannak a tövek. Más volt a terv aznapra, de mondtam Gyuszinak ha ezeket most nem ültetjük el végük. Lehet így sem maradnak meg. Kicsit leroggyant állapotban, de mind kihajtott, életre kelt, pedig április volt, amikor már bizony nyugalmi időszak van, virágzás előtt. 

Azóta is megvannak a csodás bokraink. Talán most, a 3. évre a legszebbek a szemek. A méhecskéink szorgalmasan dolgoznak, porozzák a virágokat. Mi örömünkre meg érik és érik a málna. ❤

Tegnap este szedtem le. Egy mozdulatra jót mosolyogtam. Leszeded felül amit látsz. 🙂 Aztán hátralépel, lehajolsz és a levelek alá nézel, mert akkor látod meg ott vannak a legszebb, legfinomabb szemek. És szedd le, mert jön mindjárt Mama és ha alánéz és ott hagytad, akkor lesz ne mulass. 😀 Mama nem jön. 😦

Ez a hátralépek-lehajolok-alánézek mozdulat megmaradt. Már megmarad mindig. Ahogy a málna is kint az udvarunkon. Van már belőle a lányoknál is, szaporodik a rédei málna.

Hogy leszedhesd, a szádba tedd és pillanatra lehunyd a szemed. Érzed a semmivel nem összetéveszthető zamatát. Kinyitod a szemed és egy könnycsepp gördül le az arcodon. Mert eszedbe jutnak az emberek akik már nem lehetnek veled, a sok nevetés, a család összetartása és Berki mama hangos kiáltása: 
– Csak még ezt a napot bird ki drágám, csak még ezt a napot! ❤ ❤ ❤