A fenti idézet Virginia Satir-tól származik.

Tegnap megosztottam egy írást az oldalamon és sokszor eszembe jutott napközben, vissza-visszatértek a gondolataim a mondanivalójára … 

Nem tudom, meddig élek, de ameddig még élek, meg kell tanulnom, milyen az, amikor az ölel magához, akinél ott felejtettem a lelkemet.

Szabó Magda

Az ölelésről van szó. A testi érintésről. Hogy kinek mit jelent. Hogy egyáltalán jelent valamit? Emberek vajon tisztában vannak azzal, hogy mi is történ(hetne) egy-egy ölelés alkalmával? Talán nem véletlenek a videók, mikor emberek kiállnak akár arctalanul és ölelést árulnak. Először csak nézelődnek az emberek, van aki elmegy. Van olyan is, aki vár és figyel, majd pár ölelés után ő is odalép. És látszik milyen jól esik neki, mintha akkor ízlelte volna meg az ölelés értelmét. 

Engem soha nem ölelgettek. Régen vidéken nem foglalkoztak az ilyen testi érintkezésekkel, nem tudom miért, nem volt ár idő, nem tartották fontosnak, vagy ki tudja. Maminak sokszor ültem az ölébe, sokszor ő öltöztetett fel, megfésült, meg is simogatta a buksimat, de nem ölelt meg. Valahogy nem emlékszem rá. Mivel azt a kevés szeretetet amit kaptam azt tőle és Édesapától kaptam, így azt gondolom emlékeznék rá. Édesapától messze álltak az ilyen dolgok. Ő tudott nagyon szeretni a gondoskodásával, a szemével, a mosolyával, de ölelni? Azt nem. Néha. Ritkán, akkor is éreztem, hogy zavarban van tőle. ❤

Talán mindig hiányzott? Számomra a szeretet egy kifejezése volt mindig az ölelés, hiszen nem ölelgetünk úton, útfélén bárkit. 

A gyerekek nagyon sokszor voltak az ölemben, még nagyobbacska korukban is dajkálgattam őket (hányszor megkaptam anyámtól, hogy majmokat nevelek 😥 ). Olyankor sokszor azt gondoltam, hogy igaza lehet, de nem bírtam ki, újra az ölemben kötöttek ki. Sokszor csak ölelgettem őket meseolvasás, mondókák közben is. Nem is tudom ki élvezte azokat az időszakokat jobban? Ennek az ölelgetésnek a hiányát talán Esztikém szenvedte meg a legjobban. És az látványos is volt, pedig nem tartott sokáig. Mikor eltörtem a lábam. 😦 2 hét kórház, 2 hét fekvőgipsz otthon, 9 hét járógipsz. Mondjuk a végén már nem érdekelt, mert felvettem. Ó az én Kicsikém mennyire haragudott rám, amiért nem tudtam felvenni. Amiért nem tudtam az ölembe ültetni. 😦 

Katinka volt az én drága kisbabám sokáig, sokat sírt a lelkem, sajnos 3 éves koráig nem tudtuk miért. Szivem minden szeretetével akartam neki segíteni, de nem tudtam, így maradt az ölelés. Öleltem, szorítottam magamhoz pici testét. Énekelgettem közben, majd megnyugodott és már mosolygott, ahogy ma is. ❤

A családban Dávidnak van a legjobb ölelése. Ő úgy tud ölelni, hogy csak na. A legmegnyugtatóbb pedig Barnusnak. Talán ő kapta a legtöbb ölelést, hiszen már öten öleltük és hát sokat sírt az aranyos a fájdalmai miatt. Ami már a múlté! 🙂 Viszont az ölelés maradt. 

Szóval mind ölelgetések közepette nőttek fel. Tőlünk is ezt látták mindig, számukra nem volt fura, ha megöleltük egymást. Szegény Gyuszi meg? 😀 😀 😀 Hát tűrte, majd egy idő után ő is élvezte az én és gyermekei öleléseit. 

Mára már tudjuk mind, az ölelés gyógyít, megnyugtat és mindig ott van. Olyan nincs, hogy ne lenne! Lennie kell. Erre hétvégén jöttem rá, mikor Esztikémék egy nehéz hét után betoppantak csak úgy szombat este. Megöleltem, visszaölelt, de éreztem mint egy beton. Ki kellett simogatni belőle. Bementem a konyhába, majd vissza, állnak Gyuszival egymás mellett. Rá is néztem az Apukájára és mondtam:- Ölelgesd mert nagyon feszült szegénykém! De jött a válasz mindkettőjüktől:- Már ölelgettem! ❤ És Esztikémnek eleredtek a felszabadító könnyei aztán kicsit nevettek. 

Ha Gyuszi hazajön már az öleléséből tudom milyen napja volt. Tudom mikor nem állt még le az agya és tovább zakatol a napi dolgok miatt. Olyankor csak egy futó ölelés van, de hopp, elkapom, nem-nem, gyere csak. Fújd ki magad. Állj meg! Állj le! És idővel ölelő lesz tényleg az az ölelés. ❤ 

Ölelni kell, szeretni. Nem leszünk kevesebbek, ha kifejezzük egymás iránt az érzéseinket. Lehet valakinek azt jelenti, hogy szeretlek, míg másnak azt, hogy kedvellek, örülök, hogy látlak. Ideengedlek a személyes terembe. Nézd csak! 🙂

Mások szebben, okosabban megtudták ezt fogalmazni, nézzük csak:

Minden szülő tudja, hogy az éhség, szomjúság és az alvás biológiai szükséglet, azt azonban már kevesebben, hogy a testi kapcsolat is az!

Ranschburg Jenő

Az egyetlen, ami kiűzheti belőlünk a magányt, az a másik szívverése a saját mellkasunkban.

Bartis Attila