Címkék
étterem, ünneplés, barnabás, dávid, együtt, eszti, gyerekek, katinka, nevetés, születésnap, szeretet, utazás, visszaemlékezés
Múlt héten volt a szülinapom, ez a része lényegtelen a történetnek, talán annyiból nem, hogy egy újabb alkalom volt arra, hogy együtt legyünk. Most valami miatt a lányok úgy intézték, hogy nem jöttek a párjaik, Martina is dolgozott. Nagyon szeretjük őket, de ez most tényleg a ritka pillanatok egyike volt, ujra együtt, mi hatan.
Ugy gondoltuk elmegyünk valahova ebédelni ahol lehet kapni steak-et is, mert azt a család gluténos fele is ehet. Bár mehettünk volna két autóval is, de inkább nosztalgiáztunk. ❤ Gyuszi felnyitotta a kocsiban a 3. sort és bepréselték magukat a gyerekek. Hát igen, régebben jobban elfértünk. 🙂
Megemlékeztünk arról az időszakról, amikor hatan indultunk el Magyarországra a Zafira-val, plusz Taszika, a kocsi tetején pedig egy tetőbox volt. 🙂 ❤ Elfértünk szépen mind, persze a legnagyobb és legkényelmesebb helye Taszikának volt mindig. ❤
Dávid mesélte, hogy Barnussal többször is úgy érezték nem bírják tovább a hosszú utat. Elhiszem, nem voltak ezzel egyedül, de kibirtuk azt is. 🙂 Jó volt az, most már mosolyogva emlékszünk vissza arra az időszakra is. 🙂
Szóval elmentünk, találtunk egy nagyon kedves kis éttermet Haaltert-ben, nem messze Katinkáéktól. Kicsit gondban voltak a glutén miatt, de keresték a megoldást, végül mindenki tudott rendelni kedvére valót. 🙂 Mi meg jól szórakoztunk míg elkészült az ebédünk. 🙂
Tele voltunk emlékekkel, történetekkel, uj mesélni valóval, hiszen mindannyiunk életében sok ujdonság történt az utóbbi pár hétben, hónapban. 🙂 Majd meghozták a finomságokat. 🙂 Guszta, finom, tipikus belga kaját kaptunk, de mi szeretjük nagyon és hát ez volt a lényeg, kiélveztük minden pillanatát, hogy együtt voltunk. 🙂 ❤
Desszertet nem kértünk, mert várt otthon valami meglepi amiről persze én nem tudhattam. 😀
Drága Esztikénk sütött glutén- és laktózmentes tortát a családnak, nagyon-nagyon finom volt és hát szépséges is. Igazi meglepetés. 🙂 A csacsogás otthon folytatódott egy-egy csésze kávé mellett. 🙂
Annyi minden szóba került, sok dolog feljött, megbeszéltük, volt amit be sem fejeztünk. 🙂 Minden pillanatát élveztem.
Gyorsan elrepült a nap sajnos, este elvitte a gyerekeket Gyuszi a moziba, mint régen. 🙂
Drágáim, köszönöm, hogy összehoztátok ezt a szép napot nekem! ❤ ❤