Címkék

, , , , , ,

Mikor lassan 14 éve kijöttünk Belgiumba akkor bizony a tányérok is otthon maradtak a sok más mindennapi dolog mellett. Egy évig egy berendezett lakásban laktunk ahol voltak ilyen dolgok is, nem volt gond. Aztán elköltöztünk Hoeilaart-ba egy üres kis házikóba amit fel kellett tölteni bútorokkal, a konyhát a használati tárgyakkal. Mindent az Ikea-ban vettünk még, a tányékorat is. 6 lapos, 6 mély tányér. Máig megvannak hiánytalanul. Évekig használtuk, kellőképpen meg is utáltuk szegényeket. Nekem a tányér fehér, hát fehéret vettünk. 🙂 No ezen aztán minden meglátszik. 😦 A kanál nyoma, ha tojást vertem fel a villa nyoma, ha vágtuk a husit a kés nyoma. 😦 Nem a legjobb konstrukció igy, hiszen nem annak kellett volna lenni a megoldásnak, hogy színes tányért vegyünk. No mindegy.

Egy idő után meguntam az állandó sikálást. Ismerősök mondták, hogy milyen jól működik az e-bay Belgiumban (az a régi jó kis e-bay 😦 ), nézzek ott használt készletet. Találtam is, máig megvannak a darabjai, meg is simogatom ha előveszem. 🙂

Wallóniába kellett mennünk érte, egy étteremben maradtak meg bezárás után. De szerettem! ❤ Egyik-másik le volt csorbulva, meg volt repedve ami miatt idővel el is fogytak, ma már csak négyünknek tudnék megteríteni belőle. Jött ujra az e-bay, mely akkor még működött, találtam is egy örökség kiárusitásánál. 

Máig ezt használtuk. De az idő vasfoga meg a műtétek előtt a kezeim tettek róla, hogy fogyatkozzanak a tányérok. Évek óta nem törtek már el, csak ide kocc, oda kocc, itt csorbul, ott csorbul. Pár hete megint elvágta egy a kezemet, átnéztem őket. Már ma sem tudnánk leülni mindannyian ha együtt a család, mert nincs 9 db, de ha kidobom amik le vannak csorbulva akkor meg tuti nem. Kell egy új készlet! 

Karácsony előtt kezdtem el keresgélni a Marketplace-en, voltunk a Kringwinkel-ben ahol nagyon jó kis használt dolgokat lehet kapni, de ott sem volt. Az e-bay időközben megszűnt, már leginkább csak hirdetések, közületek látogatják, de van helyette másik a másodkézből oldal. Be lehet állítani, hogy hány km-es körzetben nézze a hirdetéseket és csak azokat mutassa elsősorban, alatta meg a messzebbieket. Tudtam milyet szeretnék, nem akartam olyat venni amit kedvetlenül nézegetek minden nap terítéskor. Kicsit el is elkedvetlenedtem, mert vagy nagyon drága volt amit ajánlottak vagy messze a világ végén. Úgy gondoltam egy tányérkészleté mégsem megyek 200 km-t. Végül is volt miből ennünk, eljön még az én időm! 😀 

Tegnap, vasárnap reggel még álmosan nézegetem a bejegyzéseket, aztán eszembe jutott, hogy bekukkantok már a Marketplace-be. És mit látok? Jaj, egyből Mami jutott eszembe! Voltak ilyen tányérjai. Nem sok, pár db. Jeles napokon vette csak elő, becsben tartotta őket. Megfogni is alig szabadott, csak nézni. 🙂 Számomra mikor kisgyerek voltam olyanok voltak ezek a tányérok mint valami nagy értékek. ❤ Mikor Mami meghalt anyám kidobta ezeket is. 😥 Kidobta mindenét. A kukából sikerült kiszednem a krumplinyomót és a mákdarálót, máig megvannak, a tányérok mind ripityára törtek. 😥 Még most is fáj a szívem értük. 😥 

No de most! Nézzétek csak, mutatom mire akadtam itt a szomszéd városkában 25 euroért! Mintha a Mami tányérjából lenne itt pár darab. ❤ Egy hölgy nagymamájáé volt, szerinte nem nagyon volt használva. Tényleg nem, átnéztem. Egyetlen lapos tányér hiányzik, a többi része mind itt van. Feltettem a belga oldalamra megmutatni az örömömet. Ott kezdtünk el gondolkodni, hogy vajon hány éves lehet ez a készlet? Kaptam segítséget, a felirat alapján valamikor az 1920-as, 1950-es évek körül készíthették Franciaországban. ❤

Te jó ég, lehet 100 évesek ezek a tányérok? Szabad ezekből egyáltalán enni? Kaptak egy szép tisztító mosogatást a gépben, most itt csillognak-villognak. Bekerülnek a helyükre a szekrénybe. Remélem sokáig lesznek velünk ezek is. 🙂 Bár Mami igy is nagyon sokat van eszemben, de most már minden este mosolyogva fogok tálalni, hiszen Mami kedves arca lesz előttem akármikor is ránézek ezekre a tányérokra. ❤