Címkék

, , , ,

… de ha Isten úgy akarja, akkor úgy is ujra keresztezni fogják utaitok egymást!

Kitalált valamit, támogattam, örültünk egymásnak, a munkának, egy húron pendültünk, aztán én  kiszálltam. Elhagytam őt. 😦 

Ma is azt mondom jól tettem, főleg ha visszatekintek az elmúlt évekre. Csak visszahúztam volna. Nem vállalhattam volna a terveket, az álmokat teljes vállszélességgel, ezért is maradtam le, kézi irányítással. Távolról, nagyon távolról persze figyelemmel kísértem a munkáját és örültem a sikereknek. Megérdemelte. 

Aztán jöttek a hírek, szomorúak és nagyon bántott, hogy nem lehettem mellette, de én magam is a saját harcaimat vívtam. Hiszem, hogy igaz, akkor segíthetünk  másokon ha mi jól vagyunk, különben még magunkkal ránthatjuk a feneketlen mélységbe a másikat. Bár az is igaz, hogy az igaz barát felül tud emelkedni a maga baján, ha a másiknak nagyobb szüksége van. Ez most itt már soha nem derül ki sajnos. 😦

Néha beszéltünk. Olyankor nagyon-nagyon hiányzott! De aztán jöttek az élet mindennapjai, elmúlt az érzés, átvette a teperés, aggódás, megoldás, a helyét. 

Közben felnőttek a gyerekek ott is, itt is. Az ember sodródik, akaratlan, ki erre, ki arra. Hiszem, hogy az is igaz, Isten útjai kifürkészhetetlenek. Mindennek el kell jönni az idelyének. Ujra üzenetek, de ott maradt a hiány ami most nem mult el, nem vette át a helyét a mindennapi élet. Újabb üzi. Megyünk Charleroi-ba, visszafelé beszaladunk. Ő talán észre sem vette, hogy mennyire kapaszkodtam belé. Vagy lehet ő is kapaszkodott belém? Egymás szavába vágva meséltünk, egymás mondatait befejeztük, mintha az utóbbi 10 év nagy részét egymás közelében töltöttük volna. Ilyen nincs! Vagyis de! Van! Te jó ég! Mikor eljöttünk már mentem volna vissza.

Volt egy magyar rendezvény, meglátogattuk a kis csapatát. Szivfájditó volt őket látni ujra, nagyszerü munkát végeznek azóta is! De annál inkább úgy érzem, hogy helyesen döntöttem, amikor kiléptem, hiszen nem tudtam volna teljesen velük lenni. Csillogó szemekkel, nevetve várt ott is. És azóta hiányzik! ❤ Nagyon sokat beszélünk, sikerült összehozni egy találkozót is végre, a hétvégén itt voltak. Végigcsipogtuk. 🙂 ❤ Kevés volt, nagyon kevés. 

Amit csodálatosnak gondolok, hogy a párjaink remekül megértik egymást. Egyszerűen  én még pasik között nem láttam ilyen egyetértést. 🙂 Későre maradtunk, fáradtak voltak ők is, mi is, pedig még maradtunk volna mind, de menniük kellett. Már az ajtóban azon gondolkodtunk mikor találkozunk legközelebb. ❤ 

És bizony nem telik el nap, hogy azóta ne beszélnénk. Odafigyelünk egymásra, szépen, kedvesen beszélünk. Vannak közös gondok, jó megbeszélni és vannak közös dolgok, amiken meg jókat nevetünk, például a kutyakérdés. Emlékszem még végig asszisztáltam amikor a szeretett öreg vizslájuk elment. Sokáig nem volt utána kutyájuk. Aztán egyszer egy kósza üzenetben tőlem kért tanácsot, hogy már jó lenne, de milyen. Én mondtam, hogy goldi. És igen, ott egy goldi kislány, szemük fénye a gyerekek után mint nálunk, az örömök hozója. 🙂 

Szükségem van rá. Nagyon egyedül voltam az utóbbi időben. Hálásak voltunk, hogy megtiszteltek minket, nyitva hagyták az ajtót és ők is várják mi lesz ebből most, igy pár év után. A többi csak rajtunk múlik. 🙂

Képtalálat a következőre: „barátság”