… no az nem volt bizony egyszerü!!! 

Adott volt két dátum, most mindenki e köré igazított mindent. Július 29 és augusztus 5. Az előbbi Esztikémék esküvői fogadása Magyarországon, utóbbi az esküvő Belgiumban. Most semmi nem volt ettől fontosabb.

A ruha! 🙂 ❤ Esztikém már varrt magának elég sok ruhát, még báli ruhát is és nagyon szép lett. Most is arra készült, hogy megvarrja magának az esküvői ruháját. De úgy nézett ki, hogy az élet keresztbe húzza ezt, mert mivel új munkahelyre került januárban, így kb. levegőt is alig volt ideje venni. Néztük ezt a kínlódást Katinkával pár hétig, majd szervezkedtünk és kijelentettük, hogy majd mi megvesszük neki az esküvői ruháját, a legszebbet, a legcsinosabbat, azt amit ő nagyon szeretne. 

És elindultunk. 😀 Nem volt egy egyszerű menet, azt biztos. Először is fel kellett kutatni az esküvői ruhaszalonokat. Aztán időpontot kérni. Összehozni, hogy mindhárman ráérjünk abban az időpontban amikor menni kell próbálni. 

Jó  mulatság volt, sokat nevettünk, sokat beszélgettünk, jókat ettünk, no meg persze Esztire húztuk fel és le a szebbnél szebb ruhákat. Azért pár próba után már tudta, hogy mit szeretne, mi meg csak mosolyogtunk, hogy ja, hercegnős ruha. 😀 

A 23895. ruha után jött a tökéletes. Legalább is mi úgy éreztük, hogy hetek óta csak próbálunk és próbálunk és próbálunk. De nem adtuk fel, mert tudtuk, hogy Esztikénket egyszer csak megtalálja a tökéletes ruha, már várja az egyik vállfán. És így is lett:

Mintha rá öntötték volna! Időben voltunk, az alját le kellett vágni, de egyelőre visszatettük a többi esküvői ruha közé, majd jövünk érte. 

Meg lett a cipő, meg lett a fátyol. Visszamentünk ruhapróbára, ami olyan jól sikerült, hogy Gyuszi teljesen elérzékenyült amint meglátta kisebbik lányát a menyasszony ruhájában. ❤ 

Megint jött egy nevetős nap, Katinkának kerestünk ruhát, no ez sem volt különb mint a menyasszonyi ruha keresése. Gyuszi már szétjátszotta az agyát, megitta az összes vizet, bólogatott lelkesen minden ruhánál, hogy aha, szép. Végül megelégelte, mondta elég, válasszunk. 😀 

Már csak a varrások voltak hátra, az összes ruha be lett szerezve, az idő pedig eszeveszett gyorsasággal telt. 🙂

Nagyon örültünk minden pillanatnak amit együtt tudtunk tölteni. Esztinek nehéz napjai voltak, a sok szervezés, hogy minden tökéletes legyen. A munkájában nagyon megerőltető hónapok jöttek, először a sok tanulás aztán meg a mélyvízibe dobták. Próbáltuk egy kicsit lazítani a feszített tempót. Sokszor jöttek hozzánk, ha elértünk egy fázishoz akkor a vasárnapi ebédnél megbeszéltük, ötleteket adtunk, ha tudtunk segítettünk. 

És aztán elérkezett az utolsó hét, az utolsó vasárnap, amikor előkerült a papír és a toll, leírtuk ki mikor hová megy, kit kell vinnie, kire kell figyelnie, hogy senki ne maradjon egyedül majd sem Magyarországon, sem itt Belgiumban. Felkötöttük az összes felkötni valót és belevágtunk az előttünk álló két hétbe. 🙂 😀 ❤