Ezt a bejegyzést már régóta meg szerettem volna írni, a tegnapi nap után úgy gondoltam akkor vesézzük ki a témát, leírom én mit kaptam ettől a közösségi oldaltól.

Először is nagyon nehezen adtam be a derekamat. Valahogy idegenkedtem tőle. Fogalmam sincs miért, ne kérdezzétek, nem tudom. Nem akartam. Gyuszi is, a lányok is hívtak, hogy gyere már, jó lesz, de én elég sokáig ellenálltam. Úgy gondoltam, hogy nekem ez a felület amit a blog ad elég lesz egy életre. Az iskolában is sok dolgom volt, a gyerekek még kicsik voltak, időm sem lett volna. No meg jöttek a kifogások, kerestem magamnak és találtam is.

Egy nap egyedül voltam itthon és egy nagy lendülettel megcsináltam a profilomat, a gyerekek ujjongtak, Gyuszi csak bölcsen mosolygott a bajsza alatt. Nem értettem mi olyan fantasztikus ebben? Aztán látogattam az oldalt és továbbra sem értettem, mi olyan fantasztikus ebben? Közben jelentkeztek barátok, hogy hahó, mi is itt vagyunk. Közben bejelöltek olyan emberek, akiket a blogon keresztül ismertem meg. Hirtelen arcot kaptak, megismerhettem mindennapjaikat, egy másik világ kezdett el kinyílni előttem. 😀

Azt hiszem mikor ráéreztem az izére akkor egy kicsit el is hanyagoltam a blogot, amit persze most már sajnálok. Pedig még mindig nagyon bizonytalan voltam a facebook-kal kapcsolatban, de próbáltam megismerni. Közösségekhez csatlakoztam, embereket ismertem meg ezáltal. Először azt mondhatom, hogy mindenevő voltam. Később rájöttem, hogy ez így nem mehet tovább, megjelent a sok szemét az oldalamon és kezdtem más szemmel nézni a facebook-ra. Talán ez volt az az első pont, hogy azt mondtam, nem kell ez nekem. Hagytam a csudába, de ugye pár hét után hiányzott, vajon kivel mi történt, mi újság az óceán másik oldalán, vagy a még másikabb oldalán. És akkor elkezdtem a meglévő beállításokat használni. Mára érdekes a facebook oldalam. Én úgy mondom, hogy alaposan le van butítva, Gyuszi szerint nem, ki van okosítva. Hiszen valóban csak azt és azokat látom akiket akarok. Számomra így elviselhető a felület.

Mit kaptam a facebook-tól? Nagyon sok kedves és nem kedves embert, akik viszont már nincsenek velem kapcsolatban. A kedves embereket megőrzöm a szívemben, az oldalamon. Olyan ez, mint amikor bemész egy emberekkel teli szobába, de nem mindenki szimpatikus, nem mindenki kedves. Kis idő elteltével már tudod kik azok az emberek, akikkel nem akarsz beszélgetni, sétikálsz, majd megtalálod a helyed.

Időközben kialakítottam egy közösséget itt Belgiumban, egy zárt csoportot. Szeretem ott az embereket. Megértették, hogy el kell fogadnunk egymást és igen is kell, hogy önzetlenül segítsünk egymásnak. Nálunk nincs cirkusz, nincs “anyázás”, mindenki próbálja visszaszorítani a jó magyar mentalitását, hogy természetesen ő a legokosabb és mindenki más hülye. 😛 Az emberek szabadon mehetnek, jöhetnek. Ha valaki kilép azt nagyon sajnálom, de az ő döntése. Viszont tisztelem érte, ha hang nélkül, méltósággal el tud menni, nem csúnya szavak kíséretében. Erre a csoportra nagyon büszke vagyok! És köszönöm nekik a megtiszteltetést, hogy megértettek és velem vannak!

Sok ember még a mai napig is bejelöl. Mert, hogy ő olvassa a blogot. És elhiszem, hogy ő úgy érzi ismer engem, talán szimpatizál is velem, nem akarna lemaradni semmiről. Kedvesen visszautasítom őket. Szeretném az oldalamat megőrizni olyan emberek számára, akiket valóban ismerek, akikkel van kapcsolatom. Ez alól egyetlen kivétel van és ezek a magyarországi cf-es szülők. A másik ami miatt szeretnének ismerőseim lenni azok az állatok. Mert sokak szerint nagyon keveset írok a blogban az állatokról a facebook oldalamon sokkal gyakrabban tűnik fel egyik-másik szőrmók. Igaz, ez is igaz. De ez direkt van így, igazából naponta tudnék írni cuki-muki történeteket hol egyikről, hol másikról, viszont nagyon nem szeretném, ha átmenne a blog állatos blogba, hiszen ez az életünkről szól. Ezt eldöntöttem, hogy így lesz és kész. Most azért is írok a drágákról szép sorban, mert itt az alkalom, a sok szülinap. Még hátra van Sam, de mivel neki szeptemberben van a szülije, majd róla is lesz egy kis bejegyzés, no meg a tollas népségről is, hogy teljes legyen a kép. 🙂 

Összességében gyakran lógok a facebook-on, de a csoportom miatt. Nagyrészt. Másrészt pedig azok miatt az emberek miatt, akik fontosak nekem. Nem szoktam lacafacázni, nekem csak egyszer kell beszólni, letiltom az illetőt. Van elég rossz dolog az életemben, köszönöm nincs szükségem még onnan is mindenféle beszólogatásokra. 

Tavaly már majdnem 700 ismerősöm volt. Elgondolkodtam, hogy tényleg ismerem ezeket az embereket? Valóban? Egyik-másikkal 30-40 éve nem találkoztam, de mikor hazamentünk és köszöntem elfordította a fejét. Eddig egy kezemen meg tudom számolni, hogy a faluban hányan szaladtak oda hozzánk, megölelgetett minket, hogy végre lát minket. Ezek ajándékok, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy vannak még ilyen emberek. A többiek nem kellenek. Mert ők nem azt nézik megöregedtél-e (naná, fölöttünk is eltelt az idő, ahogy felette is, de most én mondjam meg neki?), meghíztál-e, varrattál-e plusz fület az orrod hegyére, hanem neked, a te személyednek örülnek. És hiába, hogy több évtizede nem láttad, akkor csak szeretettel tudsz már rágondolni. A többiek? Mehetnek. Szépen bejelentettem, szóltam előre, persze tudtam csak azok fogják látni akiknek fontos vagyok. És így is lett. Sok-sok hónapnak kellett eltelnie, mire kaptam a leveleket, hogy nahát, csak most veszem észre nem vagyunk ismerősök. Igen, nem vagyunk! Miért lennénk? Hol van már az? Honnan tudom, hogy jól döntöttem? Kíváncsi voltam idén és tavaly kik voltak azok akik felköszöntöttek. Minő meglepő, idén is azoknak voltam fontos, akiknek tavaly. Ennyi! 🙂 Kellett a visszajelzés, hogy jól döntöttem, ezt találtam ki. 🙂

Szóval meg vagyunk, én és a facebook. Addig így is lesz, míg azt és úgy csinálhatom ahogy én akarom. És továbbra sem gyűjtöm a like-kat. Mert nem verseny ez, csak az élet. Mert így élem meg. A ház elé sem rakom ki a szépen összehajtott ingeket, hogy az emberek odajöjjenek, megcsodálják és ha tetszik akkor hagyjanak ott egy szép piros almát. 🙂 Ez van, lehet ezt szeretni, nem szeretni, a lehetőség mindenki előtt nyitott … belépsz vagy lelépsz. 🙂

És közben szép csendesen elkezdett szállingózni a hó. Állítólag ma havazás lesz. 😦 Mondtam már, hogy nagyon várom a tavaszt? 🙂 😀