Hét közben szülinap, de mindenki rohan, dolgozik, mi meg szeretünk leülni, kicsit együtt lenni ilyenkor, természetes volt, hogy a reggeli puszi mellé Gyuszi odasúgta, hogy vasárnap ünneplünk, nem baj? Dehogy is, jobb is lesz, mindenki le tud ülni, senki nem rohan tovább, jó lesz együtt! 🙂 

Aztán estére örültem, a facebook-os köszöntéseknek, volt aki felhívott, vagy sms-t irt, chat-en köszöntött fel. Nem bántam meg egyetlen pillanatra sem a sok látszólag “barátot”  akiket kitöröltem pár hónapja, kb. 400 embert, mert idén is kb. ugyan annyian köszöntöttek fel mint tavaly, tehát azok maradtak akiket érdeklek. De erre csak utólag jöttem rá, akkor nem foglalkoztam ezzel, minden kedvességnek örültem. 

Pénteken este Gyuszi oda fordul hozzám, hogy szeretné, ha szombat este elmennék vele egy kicsit ünnepelni, valahová vacsorázni. Hát jó, mondtam tettetett lelkesedéssel. 

Szombaton elrohantunk Németországba bevásárolni, jó időt futottunk, egykor már itthon is voltunk. Na jó, akkor takarítsunk ki. Az esti vacsiig még belefér. Gyuszi molyolt erre, én molyoltam arra a lakásban. Egyre komorabb lettem ahogy közeledett az este. 

Morogtam magamban. 36 éve ismerjük egymást ezzel a pasival, és nem tudja, hogy én a családommal szeretnék inkább lenni, mint valami puccos étterembe elmenni? De nem akartam megbántani, hiszen készült a szombat estére és jó lesz vele, hiszen mindig jót dumálunk és nagyon szeretek vele lenni, de tavaly is az volt a szülinapi kérésem, hogy együtt az egész család elmentünk egy étterembe. Olyan jó volt! Sóvárgott a szívem egy olyan este után. De nem, nem, nem szólok, így is aranyos, hogy gondolt rám, időt szakított a szervezésre. Nem bánthatom meg, és nem elégedetlenkedhetek, az sem az én stílusom. 

De közben csak ment fel bennem a pumpa. Egyszer oda is szóltam, hogy csak annyit ígérj meg, hogy nem valami királyi helyre megyünk? Megnyugtatott, nem, nem, nincs ismeretségbe a királlyal, így lehetetlen. Kényszeredetten mosolyogtam.

Már előre szólt, este 6 körül el kellene majd indulnunk. Jól van, menjünk, bánom is én! Ennél a pontnál erősen próbáltam magamnak bemagyarázni, hogy jó lesz nagyon a kettesben eltöltött este.

Fürödtünk, hajat mostunk, szépen öltözködtünk, de Gyuszi mondja, hogy nem kell igyekeznünk, csak nyugodtan készülődjek. Jó. Pfff. Közben a fiuk elmentek, Dávid Katinkához tanulni politológiát, Barnus meg Esztiékhez, mert valamit meg akartak neki mutatni. Gyuszi mondja, hogy még valamit megnéz a gépen, de nemsokára mehetünk. Pffffff. Kicsit várjak már, mert mivel a fiuk elmentek, inkább megeteti a kutyákat, hogy ne maradjanak itt éhesen, a szegények. Igen, jó, a szegények. Pfffffffffffffffffffff. Lassan indulnánk, mikor csöng a telefon. Gyuszi rám néz, Katinka telefonált, csőtörés van nála, rohanjunk már át indulás előtt. Te jó ég, azonnal menjünk, segítsünk, szegényke hogy megijedhetett, ott van egyedül, Vincent sincs most itt. Futáááááássss …

Folyt. köv. 😀