Címkék

, , ,

Tegnap szét kellett szednünk a karácsonyfánkat, annak ellenére, hogy olyan talpunk van amibe vizet is lehet tenni és fel is szívta, nagyon hullott a levele. És hát bizony nagyon piszkos volt az idei fa. Nem is tudom, valahogy nem is látszott rajta a por odakint, de bent a melegben mindig marék számra takarítottam fel a port, piszkot, tűlevelet. A másik, hogy Jack előszeretettel mászkált a díszekkel a szájában, Sam pedig nagy örömében pár díszt megreptetett amikor a farkát csóválta ezerrel valakinek örülve. 🙂   

karacsony1

A régi díszek itt vannak, megfogom, megérintem. A nagy csillag mindig a fenyőfánk közepén legfelül szokott lenni a mai napig, nem tudom már miért. A többi kis díszeket egyszerűen csak jó megfogni. A fehér cica ami gömbökből van, a szánkó amiről mindig is azt gondoltam csuda jó lehetne vele lecsúszni a pincénk oldaláról. No meg az ezüst diók. Első közös karácsonyi emlékem Gyuszival. Talán 15-16 évesek lehettünk, amikor egy karácsony előtt kezembe nyomott pár darab festett diót. Édesapjával készítették és nekem is hozott belőlük. Azóta is meg vannak, itt csüngenek minden karácsonyfánkon. 🙂 

Mikor 12 éve kijöttünk ide, akkor természetesen nem a karácsonyi díszek voltak a legelsők amiket kihoztunk a nyári hazautunk alkalmával. Első karácsonyunkra a gyerekek készítettek színes papírokból és pattogatott kukoricából láncfüzért, a lányok hajtogattak mindenféle origami figurákat színes papírokból. Később persze vettünk gömböket az Ikea-ban, igazán nem került akkor sokba és egy nagy dobozzal lehetett kapni. Majd karácsonyi vásárokon ha megtetszett egy-egy figura akkor megvettük, így mára jó sok lett.

Pár éve anyám kezembe nyomta a régi, hagyományos fényfüzért és egy pici kartondobozt  tele az én réges-régi díszeimmel. Neki nem kell, nem érdekli a karácsony, ha nekem sem kell, akkor dobjam ki. Dehogy dobtam! Azóta is szépen tartottam őket, de most idén kiszedtem a többi dísz közül és külön kaptak egy dobozt. Bizony-bizony, némelyik talán lassan 50 éves  lesz, kezd már fakulni a fényük, lekopik lassan a festés, elhasználódtak, mint annyi minden ennyi idő alatt …

karacsony