A lányok elindultak haza, mostanra a 8 órás repülőútjuk nagyobb részét már megtették, talán lassan költögetik majd őket, mert Európa fölött repülnek és 5 óra után leszállnak Frankfurt-ba.

Közelednek, közelednek. Aggódó szívem várja őket, hogy épségben, rendben, egészségben ölelhessem magamhoz őket a repülőtéren este. Végre! Minden nap beszéltünk, hívtak, meséltek és meséltek. Egymás szavába vágva mondták a mindennapjaikat, kivel mi történt. 

Esztikém előadása jól sikerült, mivel elég kritikus önmagával szemben, ezért azt gondolom, hogy mikor lejött a pódiumról és azt mondta nekem a telefonba, hogy meg volt elégedve, elmondta amit el szeretett volna és úgy ahogy szerette volna, akkor hiper-szuper volt az előadás. 🙂

Katinka meg közben bejárta Szöul-t, időnként felhívott, szerette volna, ha részese leszek sétáinak. Elment az olimpiai faluba, felhívott, hogy séta közben majd kapcsolatban leszünk és láthatom amit ő, de sajnos nem volt wifi az egész területen. De én így is nagyon örültem és boldog vagyok, hogy ennek az utazásnak a részesei lehettek! Nem sajnáltam tőlük egyetlen percet sem, sőt!!!

Ketten együtt a nagy világot is meghódítanák, néha úgy érzem. Időnként már nem is tudom ki az idősebb, ki kire vigyáz. Csodálatosak ők ketten, nem is tudom miért lettek ilyen drága jó lelkek. ❤ 

Én nemrég megkaptam, hogy engem már nem kell szeretni, engem már nem kell ölelgetni mert öreg vagyok hozzá. Igaz, ezt soha nem is kaptam meg tőle, még gyerekkoromban sem. 

Nagyon szeretem a gyerekeimet, és ezt mindig a tudtukra is adtam. Nem nyalogattam őket, nem émelyegtem és mások előtt sem játszottam el, hogy mennyire szeretem őket. Mert mindig, mindenki számára egyértelmű volt, hogy szeretem őket teljes szívemmel. Benne van a mozdulataimban, a gondolataimban, hogy szeressem őket mindennél jobban a világon. Nem befolyásol senki és semmi, sem pénz, sem titulus, sem semmi! Soha!

Ma egy célom van, hogy este amikor leszáll a repülő, akkor újra ott legyenek a karomban, ölelhessem, puszilhassam őket ahol csak lehet! És olyan jó lesz, hogy oda fognak bújni hozzám, mint mindig, mert nekik ez a természetes. Pedig már felnőttek, sőt, sikeres felnőttek! Önálló emberek, akiknek nem járok a nyakára, pedig szívem  minden dobbanásával értük élek. De meg kell tanulni elengedni, hiszen elmúlt a boldog, gondtalan gyermekkor, felneveltem őket. És hálásnak kell lenni egyetlen ölelésért, egyetlen pusziért, egyetlen nevetésért, odabújásért! 

Én hálás vagyok … maradok … várlak benneteket! Örökké … ❤ ❤ ❤